30.rész: Biztos talaj

Nagyon gyorsan futottam. Talán olyan gyorsan, mint még soha. Egy nagydarab ember üldözött kapucnival a fején, fekete ruhában, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Nem tudtam megállni és egy híd korlátjához értem. Éreztem, hogy átesek rajta. Valaki hirtelen megfogta a ruhámat, megpróbált elkapni, de kicsúsztam a kezei közül. A mélység nagy volt, és ahogy távolodtam a hídtól Austin zokogó arcát pillantottam meg. Utolsó pillanataim. Az életem lepörgött előttem. Hirtelen egy pillanat. Felébredtem. A szívem hevesen vert és mozgott alattam a talaj. Az ágyam szokatlanul kényelmetlen volt és az ágyneműnek nem olyan illata volt, mint az otthoninak. Sötét volt és azt sem tudtam hol vagyok. Megvártam, amíg a szemem hozzászokik és megpróbáltam beazonosítani a helyet. Szűk volt és alacsony. Még felülni sem tudtam. Fény szűrődött be a jobb oldalam felől és rájöttem, hogy függöny van mellettem. Elhúztam és egy pillanatra megvakultam a szemembe vakító fénytől. Már volt róla elképzelésem hol lehetek, de arról, hogy miért és hogyan kerültem oda, arról nem. Kikecmeregtem alvófülkémből. Egy mozgó otthonnal, mégpedig Austin turnébuszával találtam szembe magam. Tágas volt, már amennyire egy busz az lehet, de legalább minden elérhető távolságban volt. Szerencsémre gyorsan megtaláltam az apró ,,fürdőszobát". Te jó ég. - gondoltam, miközben szembesültem saját kinézetemmel a tükörbe nézve. Próbáltam igazítani valamit barna rakoncátlan hajtincseimen és körbenéztem hátha találok ott bármit is, ami az enyém. A fogkefémre lett volna a legnagyobb szükségem, de azt sem találtam. A busz másik felébe sétáltam, ahonnan már jól hallhatóak voltak a férfias, de egyben ,,idióta retard fóka vagyok" nevetések, így rögtön tudtam, hogy ott találok valakit. Zach és Austin ültek a busz végében terebélyesedő kanapén, ami természetesen piros színben pompázott. Aus le sem tudta volna tagadni, hogy ez az ő turnébusza.
- Jó reggelt! - köszöntöttem őket halk, morgó hangon.
Odasétáltam Austinhoz, leültem mellé és az ölébe dőltem.
- Jó reggelt Mrs. Mahone! - simogatta meg a fejemet és puszit nyomott az arcomra.
Fura volt, hogy így köszönt, Az előtt még sosem szólított így, legalábbis nem emlékszem.
- Jó reggelt? A busszal még nem jöttünk annyit, hogy másik időzónában legyünk. Most inkább a jó étvágyat ideje van itt. Jut eszembe. Mit eszünk ebédre? - háborodott fel Zach.
- Nekem fontosabb kérdéseim vannak. - kezdtem bele lomhán - Hol vagyok, miért vagyok?
- Austin mini, mozgó, szigetotthonán. Azt hiszem pontosan Ausville kellős közepén fekszel és azért, mert Texasba látogatunk. - csatlakozott hozzánk Alex és lehuppant Zach mellé a kanapéra.Haját teljesen elaludta és amint meglátta magát a tükörben kezével próbálta rendbe szedni kinézetét.
- Jó. Egy kérdésem megválaszolt, de én még otthon feküdtem le aludni. - néztem érthetetlenül.
- Tudod az úgy volt, hogy láttam milyen aranyosan alszol, ezért nem ébresztettelek fel, hanem felkaptalak valahogy így, - próbálta szemléltetni, felállt és a hátam alá nyúlva karjaiba vett és forgott velem, majd visszaültünk. Nevettem. - ezután felraktalak a buszra, előtte pedig megkértem anyát, hogy rakja össze a cuccaidat. - nézett a szemembe elégedetten.
- Mindent értek, de ne nézzetek hülyének. Látom, hogy nem Texas felé tartunk, mivel a feliratok nem angolul vannak. Szóval szerintem ez nem a teljes sztori. - néztem körbe.
- Tudod vannak azok a nagy teherszállító repülőgépek. Na mi ezzel a színesfémmel felszálltunk rá, jöttünk egyenesen Bécsig, ami röpke 20óra volt, amit te sikeresen végigaludtál. Itt adunk egy koncertet este, oda tartunk most és a következő állomás? - kerekítette ki a szemeit felém Alex, mintha tőlem várná a választ, csakhogy nekem fogalmam sem volt. - Magyarország észlény. Kicsit közel van Bécshez.
Megfogott egy kispárnát és püfölni kezdett vele a hülyeségem miatt. Természetesen én sem kíméltem. A többiek is beszálltak és pillanatokon belül párnacsata lett belőle, csak mivel fiúkkal játszottuk kicsit durvább kivitelben.

Ebéd után nyúltam a telefonért, hogy tárcsázzak egy számot, egy olyan számot, amit már rég nem. Kicsöngött, közben hosszú körmeimmel doboltam az asztalon.
- Hálló - szólt bvele egy hang.
- Klau? Én vagyok az Becca.
- Szia! Milyen rég beszéltünk. Mi van veled? Hiányol mindenki. - fogadott kedvesen.
- Velem? Semmi különös. Éppen hazafelé tartunk, mármint csak holnap estére érünk haza, de szeretnék találkozni. Mindenkivel.
- Tartotok? Ki jön még?
- Austin és a haverjai. Ad egy koncertet Bécsben aztán megyünk is Pestre.
- Az király, majd bemutathatnád őket.
- Alap. Régen voltam otthon. Kíváncsi vagyok mi változott. - erre nem érkezett válasz - minden rendben?
- Majd ha hazajöttél mesélek. Sok dolgon megfogsz lepődni, de szerintem nem esik majd nehezedre megoldani ahogy ismerlek.
- Mi történt Klau? - a hangja vészjóslóan hatott.
- Beni és Tekla....hát kicsit összemelegedtek. Mióta elmentél Tekla ellened fúj és Beni fejét is teli beszéli.
Érdekes. Az utolsó infóm az volt, hogy hozzánk költözött. Tekla az osztály - hogy is mondjam szépen - szarkavarója. Őszintén megvallva egy kurva. Belegondolva, hogy Beni egy ilyennel áll össze, hát sosem gondoltam volna.
- Értem. Ahogy gondolják, de szeretném, ha nagyon hangoztatnád, hogy hazamegyek.
- Persze, értem. Új harc kezdődik? - hallottam az izgalmat és a reménykedést a hangjában. Szeretett az igazságért harcolni velem. Tudta, hogy másnak esélye sincs.
- Nagyon úgy néz ki.
Elköszöntünk, majd leraktuk a telefont. Megfogadtam, hogy Austint és a srácokat semmiféleképpen nem rángatom bele ebbe a játékba. Rossz vége lenne. De sikerülni fog?