Életem első Austin mahone koncertje

,,Amikor egy álmunk valóra válik, üresnek kezdjük érezni magunkat, mert eltűnik valami az életünkből, amiért továbbra is küzdhetünk.

Szép napos idő volt aznap Berlinben. Én már 8 órakor felkeltem, Fruzsi pedig az igazak álmát aludta egészen 11-ig. Már délre ki szerettünk volna menni a koncerthelyre, de úgy gondoltuk felesleges lenne 7 órát ott ácsorogni és mivel a szállásunk csak negyed órára volt a C-CLUB-tól, ezért úgy döntöttünk du. 3-kor indulunk. Előszedtük a ruháinkat, hogy eldöntsük miben legyünk az esemény alatt. Fruzsi egy elegáns és szép, fekete, pánt nélküli ruhát választott, aminek a melle alatt egy csíkban ezüst kövek sorakoztak. Én egy rám simuló farmert vettem fel, magas talpú szandállal.(aminek a talpa odafelé úton levált xd) Hozzá egy átlátszó, babarózsaszín inget viseltem és egy fehér toppot vettem alá. Mind a ketten kiengedtük hajainkat és el is indultunk. Pár méter választott már csak el a Clubtól, amikor nem tudtuk eldönteni melyik utcában lehet, de egy kis segítséggel oda találtunk. A tömeget már messziről is kilehetett szúrni. Egy sor is kialakult, amibe beálltunk, de később kiderült az csak a VIP-eseké, mert ők mehettek be először. Sokan leültek és zenét hallgattak beszélgettek. Az emberek a kezükre írták, vagy a pólójukon viselték Austint. Egyszer hallottunk bentről egy kisebb sikítást, ami azt jelentette számunkra, hogy Austin már az épületben tartózkodunk. Néha a tömeg egy része a nevét kezdte kiabálni, de a biztonsági őrök elcsitították őket. Mindenki várta már, hogy mikor kezdik el beszedni a jegyeket. Megpróbáltunk előrefurakodni amennyire lehetett, de amikor ez du. 6-kor megtörtént, az emberek szinte egymás lábán álltak és mozdulni sem lehetett. Fruzsival elég szomjasak voltunk és elhatároztuk, hogy bemegyünk inni a mosdóba ha bejutottunk. Elég hamar odaértünk a nagydarab emberhez, odanyújtottuk a jegyeinket, majd először németül, utána pedig angolul közölte, hogy nem kellett volna levágnunk a jegyet a papírról, mert a papíron volt egy kód, ami alapján beengednek minket. Bemehettünk, de félreállítottak és várnunk kellett. Néztük, ahogy a sok-sok ember egyre fogy és egyre többen kezdenek sikítozni, hogy végre bent vannak. Egy ablakhoz irányítottak bennünket, ahol egy férfi a laptopján kezdte keresni a jegyeinket a vonalkód alapján. Az idő tellett, a tömeg fogyott, a gyomrunk görcsben állt és fogtuk a fejünket. A férfi még mindig nem talált meg minket. Felírta a vonalkódunkat egy lapra, áthúzta a jegyeinket, majd anélkül, hogy megtalált volna, beengedett, csak látványosan kellett szenvedni. Rögtön előkaptuk a kameránkat, hogy felvegyük videonaplónk következő részét, amit majd megmutatunk nektek is. A küzdőtér felénél egy két fokú lépcső vezetett közelebb a színpadhoz. A legtöbben megálltak ott, mert úgy gondolták, ott nem tudnak közvetlen eléjük állni, de így mögöttük keletkezett tömeg, mi pedig közelebb mehettünk a színpadhoz. A második sor előtt álltunk meg. Egy DJ nyomatta nekünk a zenét a koncert kezdetéig és a végén egy gyors kép után a tömeggel, le is lépett. A tömeg Austin nevét kezdte kiabálni. Beindult a füstgép, a reflektorok különböző színekben pompáztak. A tömeg őrjöngött és ahányszor megjelent egy táncos sikítani kezdett. Hirtelen elindult a zene, a telefonok a magasba emelkedtek, amitől még a 2.sorban is kevesebbet lehetett látni, mint azelőtt, ezért lábujjhegyre álltam a magastalpúmban. Hirtelen fülsüketítő sikoltozás keletkezett és Austin Mahone befutott a színpadra. Az érzés hirtelen feldolgozhatatlan. Igazából semmi meglepő. Ugyan az az Isteni látvány, mint a monitor elől, de az, hogy ott van és te is ott vagy, ott áll tőled 3 méterre hihetetlen. Akarva akaratlan könnyezni kezdtem és a mellettem álló anyuka megsimogatta a vállamat jelezve, hogy aranyos vagyok és, hogy együtt érez. Austin énekelni kezdett. Ugyan olyan csodás hangja volt, mint a felvételeken. Én is énekelni kezdtem és a kezeimet a magasba emeltem. Az anyuka lájk jelet mutatott felém két kezével jelezve, hogy zsír a buli. Egyre beljebb férkőztem a tömegben. Austin néha közelebb jött hozzánk. A reflektorok tökéletesen megvilágították zöldes-kék szemeit, amelyek a rajongók lelkéig hatoltak. Nem beszélve az időnkénti póló felhúzásáról, amit ismét fülsüketítő sikoltozás követett. Többször is elmondta milyen csodásak vagyunk és, hogy imádja Berlint. Kb. 10 számot játszott, nem mindegyik a sajátja volt és nem játszotta a teljes új albumát. Az egyik számnál Robert is feltűnt, aki rappelt. Az U következett. Mindenki kíváncsian várta a lányt, aki pillanatokon belül meg is jelent a színpadon. Szép volt, enyhén húzott szemű, mellesleg ismerőse volt a biztonsági őr, de ettől függetlenül szerintem ő sem fogta fel milyen szerencsés. Mikor lejött a színpadról mellettünk állt meg. Az ismerősei rögtön ölelgetni kezdték és elhangzott pár ,,Oh my Gosh”, majd figyelték tovább a koncertet. Persze néha úgy éreztem, mintha Austin rám nézett volna, de nyilván a körülöttem állók ugyan így éreztek. A koncertnek röpke 2 óra alatt vége lett, visszatapsolás sem volt. A tömeg oszlani kezdett és elhagytuk a koncerthelyiséget. Leültünk nem messze tőle, egy kerítés elé, ami még a Club udvarához tartozott. Hirtelen újbóli sikítozást hallottunk és egy nagy, fekete autót láttunk kikanyarodni a Club másik oldala felől, ami felénk tartott. A Club előtt még nagy volt a tömeg, ahol mi álltunk ott nem. Kiszaladtunk az út szélére és végignéztük, ahogy Austin Mahone elhagyja a területet. Fájt. Fájt látni, hogy ennyi volt, hogy vége és, hogy az amire egy hónapja készülök és az álmom volt, amiért annyit küzdöttem, röpke 2 óra alatt elillant. Csodás volt. Lenyűgöző és elképesztő. Nem tudtam betelni vele, így elhatároztam, hogy nem ez volt az első és egyben utolsó Austin Mahone koncertem. Lassan betöltöm a 16-ot, dolgozni kezdek és a megkeresett pénzből kiszemelem az újbóli országunkhoz legközelebbi koncerthelyet, majd 18 évemet betöltve, leérettségizek és halasztok egy évet és irány Miami. Ezek tervek, de egyet tudok, látjuk még egymást Austin Mahone.

Ezeket a videokat nem mi készítettük, mi a szélén álltunk. Amikor ebben kimegy oldalra és kinyújtja a kezét, meg tudtam volna fogni:D

Beautiful Soul:

 Secret(felemeli a pólóját):

Rengeteg videót készítettünk. Videónaplót is csináltunk, amit majd az AMH mutat be nektek következőhéten.

30.rész: Biztos talaj

Nagyon gyorsan futottam. Talán olyan gyorsan, mint még soha. Egy nagydarab ember üldözött kapucnival a fején, fekete ruhában, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Nem tudtam megállni és egy híd korlátjához értem. Éreztem, hogy átesek rajta. Valaki hirtelen megfogta a ruhámat, megpróbált elkapni, de kicsúsztam a kezei közül. A mélység nagy volt, és ahogy távolodtam a hídtól Austin zokogó arcát pillantottam meg. Utolsó pillanataim. Az életem lepörgött előttem. Hirtelen egy pillanat. Felébredtem. A szívem hevesen vert és mozgott alattam a talaj. Az ágyam szokatlanul kényelmetlen volt és az ágyneműnek nem olyan illata volt, mint az otthoninak. Sötét volt és azt sem tudtam hol vagyok. Megvártam, amíg a szemem hozzászokik és megpróbáltam beazonosítani a helyet. Szűk volt és alacsony. Még felülni sem tudtam. Fény szűrődött be a jobb oldalam felől és rájöttem, hogy függöny van mellettem. Elhúztam és egy pillanatra megvakultam a szemembe vakító fénytől. Már volt róla elképzelésem hol lehetek, de arról, hogy miért és hogyan kerültem oda, arról nem. Kikecmeregtem alvófülkémből. Egy mozgó otthonnal, mégpedig Austin turnébuszával találtam szembe magam. Tágas volt, már amennyire egy busz az lehet, de legalább minden elérhető távolságban volt. Szerencsémre gyorsan megtaláltam az apró ,,fürdőszobát". Te jó ég. - gondoltam, miközben szembesültem saját kinézetemmel a tükörbe nézve. Próbáltam igazítani valamit barna rakoncátlan hajtincseimen és körbenéztem hátha találok ott bármit is, ami az enyém. A fogkefémre lett volna a legnagyobb szükségem, de azt sem találtam. A busz másik felébe sétáltam, ahonnan már jól hallhatóak voltak a férfias, de egyben ,,idióta retard fóka vagyok" nevetések, így rögtön tudtam, hogy ott találok valakit. Zach és Austin ültek a busz végében terebélyesedő kanapén, ami természetesen piros színben pompázott. Aus le sem tudta volna tagadni, hogy ez az ő turnébusza.
- Jó reggelt! - köszöntöttem őket halk, morgó hangon.
Odasétáltam Austinhoz, leültem mellé és az ölébe dőltem.
- Jó reggelt Mrs. Mahone! - simogatta meg a fejemet és puszit nyomott az arcomra.
Fura volt, hogy így köszönt, Az előtt még sosem szólított így, legalábbis nem emlékszem.
- Jó reggelt? A busszal még nem jöttünk annyit, hogy másik időzónában legyünk. Most inkább a jó étvágyat ideje van itt. Jut eszembe. Mit eszünk ebédre? - háborodott fel Zach.
- Nekem fontosabb kérdéseim vannak. - kezdtem bele lomhán - Hol vagyok, miért vagyok?
- Austin mini, mozgó, szigetotthonán. Azt hiszem pontosan Ausville kellős közepén fekszel és azért, mert Texasba látogatunk. - csatlakozott hozzánk Alex és lehuppant Zach mellé a kanapéra.Haját teljesen elaludta és amint meglátta magát a tükörben kezével próbálta rendbe szedni kinézetét.
- Jó. Egy kérdésem megválaszolt, de én még otthon feküdtem le aludni. - néztem érthetetlenül.
- Tudod az úgy volt, hogy láttam milyen aranyosan alszol, ezért nem ébresztettelek fel, hanem felkaptalak valahogy így, - próbálta szemléltetni, felállt és a hátam alá nyúlva karjaiba vett és forgott velem, majd visszaültünk. Nevettem. - ezután felraktalak a buszra, előtte pedig megkértem anyát, hogy rakja össze a cuccaidat. - nézett a szemembe elégedetten.
- Mindent értek, de ne nézzetek hülyének. Látom, hogy nem Texas felé tartunk, mivel a feliratok nem angolul vannak. Szóval szerintem ez nem a teljes sztori. - néztem körbe.
- Tudod vannak azok a nagy teherszállító repülőgépek. Na mi ezzel a színesfémmel felszálltunk rá, jöttünk egyenesen Bécsig, ami röpke 20óra volt, amit te sikeresen végigaludtál. Itt adunk egy koncertet este, oda tartunk most és a következő állomás? - kerekítette ki a szemeit felém Alex, mintha tőlem várná a választ, csakhogy nekem fogalmam sem volt. - Magyarország észlény. Kicsit közel van Bécshez.
Megfogott egy kispárnát és püfölni kezdett vele a hülyeségem miatt. Természetesen én sem kíméltem. A többiek is beszálltak és pillanatokon belül párnacsata lett belőle, csak mivel fiúkkal játszottuk kicsit durvább kivitelben.

Ebéd után nyúltam a telefonért, hogy tárcsázzak egy számot, egy olyan számot, amit már rég nem. Kicsöngött, közben hosszú körmeimmel doboltam az asztalon.
- Hálló - szólt bvele egy hang.
- Klau? Én vagyok az Becca.
- Szia! Milyen rég beszéltünk. Mi van veled? Hiányol mindenki. - fogadott kedvesen.
- Velem? Semmi különös. Éppen hazafelé tartunk, mármint csak holnap estére érünk haza, de szeretnék találkozni. Mindenkivel.
- Tartotok? Ki jön még?
- Austin és a haverjai. Ad egy koncertet Bécsben aztán megyünk is Pestre.
- Az király, majd bemutathatnád őket.
- Alap. Régen voltam otthon. Kíváncsi vagyok mi változott. - erre nem érkezett válasz - minden rendben?
- Majd ha hazajöttél mesélek. Sok dolgon megfogsz lepődni, de szerintem nem esik majd nehezedre megoldani ahogy ismerlek.
- Mi történt Klau? - a hangja vészjóslóan hatott.
- Beni és Tekla....hát kicsit összemelegedtek. Mióta elmentél Tekla ellened fúj és Beni fejét is teli beszéli.
Érdekes. Az utolsó infóm az volt, hogy hozzánk költözött. Tekla az osztály - hogy is mondjam szépen - szarkavarója. Őszintén megvallva egy kurva. Belegondolva, hogy Beni egy ilyennel áll össze, hát sosem gondoltam volna.
- Értem. Ahogy gondolják, de szeretném, ha nagyon hangoztatnád, hogy hazamegyek.
- Persze, értem. Új harc kezdődik? - hallottam az izgalmat és a reménykedést a hangjában. Szeretett az igazságért harcolni velem. Tudta, hogy másnak esélye sincs.
- Nagyon úgy néz ki.
Elköszöntünk, majd leraktuk a telefont. Megfogadtam, hogy Austint és a srácokat semmiféleképpen nem rángatom bele ebbe a játékba. Rossz vége lenne. De sikerülni fog?

29.rész: Mindenem.Imádom♥

Másnap reggel mehettem is haza. Néha vissza kell majd mennem a pszihiáterhez, de ha látja, hogy nincs semmi baj, akkor már nem kell többet járnom. A kórházban mindenki kedves volt és segítőkész. Valahogy úgy éreztem, Austinék nem egy sima hétköznapi kórházba vittek, ahová bárki bemehet, de ettől függetlenül le voltam nyűgözve az ellátástól. Nagyon jól aludtam. Imádom azt a puha, ropogós, fehér ágyneműt. Austin egy kávéval ébresztett és szólt, hogy Michele már vár minket otthon. Megköszöntünk mindent, összeszedtük a cuccomat és lesétáltunk az autóhoz. Végre újra fogta a kezemet, én pedig úgy éreztem, hogy soha nem szeretném elengedni. Az autóban beszélt a rendezővel, aki a filmezést ajánlotta és egy hét múlva elígérkeztünk egy castingra. Már nagyon izgultam. Mielőtt hazaértünk volna, megkértem, hogy menjünk el Elyarhez, hogy elhozzam tőle a cuccaimat. Reméltem, hogy otthon lesz, mert nem volt kedvem előkutatni a kulcsomat a kocsiból, de szerencsém volt. Félmosollyal fogadott és megölelt.
- Hallottam kórházban voltál. Nem megmondtam, hogy vigyázz magadra? - szorongatott meg.
- Nem így terveztem, de úgy tűnik így kellett lennie. Austin megbocsájtott.Azt mondta ez mind miatta van és sosem bocsájtja meg, ha történik velem valami.- meséltem.
- Nagyon örülök, hogy végre újra boldog vagy. Tudd, hogy ide bármikor jöhetsz, amíg itt vagyok és néha meglátogathatnál Londonban is. - nevetett.
- Úgy lesz. Ki nem hagynám. - mosolyogtam vissza.
- Bocsáss meg, hogy nem mentem be a kórházba, de nem akartam balhét. - magyarázkodott.
- Semmi megértem. Sietek. Aus lent vár. A cuccomért jöttem. - mondtam, majd elindultam a szoba felé, hogy összepakoljak. Hamar végeztem, mert nem volt sok cuccom. Kopogtak. Elyar kinyitotta. Austin jött fel. Bocsánatot kért Elyartől a történtekért és, hogy megütötte. Férfiasan megbeszélték a dolgokat. Örültem neki. Gondoltam, hogy ezek után sem lesznek puszipajtások, de örültem, hogy tisztázták.Megálltam a szobaajtóban és onnan figyeltem őket. Kellemes, meleg érzés töltött el. Az elmúlt hetek szörnyedelmei végre elsimultak és helyüket átvette a nyugalom, de sajnos nem teljesen. Úgy éreztem nem érdemlem meg, amim van. Tenni akartam. Megmutatni Austinnak, hogy milyen fontos nekem, hogy mennyit jelent. Attól függetlenül, hogy sztár neki is lehettek még álmai. Régóta együtt voltunk és mivel a médiából már a fontosabb dolgokat megtudtam róla, úgy éreztem nem ismertem ki eléggé az elmúlt pár hónapban. Változtatni akartam. Figyeltem, ahogy beszél. Néztem a mimikáit, a keze rángását, a szemeit és elmosolyodtam. Sakk-matt - gondoltam. Ilyen az, amikor az embert úgy szereted, ahogy van. Amikor tudod, hogy nem tökéletes, mert annyi dolga idegesít, de nem érdekel, mert neked hibátlan. Csak akkor tudsz nyugodtan elaludni, ha hallod a hangját. Ha együtt vagytok van miért küzdeni. Egy pillanatra talán bele is könnyeztem, aztán észrevették, hogy ott állok és megindultam feléjük. Nem akartam Austin nyakába ugrani Elyar előtt, nem szerettem volna, hogy rossz legyen neki. Jól megölelgettem, nyomtam egy óriási puszit az arcára és elbúcsúztam. Tudtam, hogy még pár napig itt lesz, de nem tudtam, hogy fogom-e még látni. Megragadtam Austin kezét és elindultunk. Mikor kiléptünk az ajtón érdekes érzés fogott el. Mi van ha nem látom már többet, ha csak egy egyre jobban elhalványuló emlék marad, egy jóbarát, aki néha kicsit több is volt, de csak, hogy tartsa bennem a lelket? Összehúzott szemöldökkel merengtem magam elé, míg a kocsihoz értünk, amit Austin észre is vett.
- Nyugi! Koncertezem majd még Londonban. - nyugtatgatott és simogatta meg a hátamat.
Aranyos volt tőle. Amikor beszálltunk a kocsiba megkérdeztem tőle azt, amit már régóta szerettem volna.
- Austin, őszintén! Mit tettem eddig én érted? - néztem rá, húzva a számat.
- Itt voltál nekem. - mosolygott vissza és megsimogatta a combomat.
- Nem most komolyan.
- Teljesen komolyan. Te biztos pont vagy az életemben. Ha bármi baj van te ott vagy, ha egy pillanat szép, az tőled az. - magyarázta.
- De te repülőjegyeket küldtél, lejöttél értem Magyarországra, elvittél vacsorázni, csináltál nekem egy dalt, eltartasz, ezt szörnyű kimondani. - nevettem el magam.
- És ezt mind azért csináltam, mert hibáztam. Jóvá kellett tennem, hogy hagytalak elmenni.
- De most én is hibáztam és még nem tettem jóvá. - szomorodtam el.
- De......ez a fiú-lány szerep ilyen. Nem is kell sehogy, csak éreztesd, hogy szeretsz, hallgass meg ha szükségem van rád és legyél ott. Ezek természetes dolgoknak tűnnek, de van ahol hiányoznak és itt romlik el, de nálad ez eddig mindig meg volt. Érted? - simogatta meg az arcomat és puszit nyomott a homlokomra.
- Persze. - mosolyogtam.
Természetesen ennyi nekem nem volt elég. Még mindig tenni akartam. Eszembe jutott, hogy közelgett Austin 18-adik születésnapja. Hirtelen eszembe is jutott pár ötlet. Menet közben nem arra mentünk amerre szoktunk. Figyeltem a táblákat, hogy lehet, hogy Aus csak kerülőt tesz, de nem így volt. Egy olyan helyen parkoltunk le, ahol még nem jártam. A környezetből sem tudtam volna tippelni hova hozott, mert már elhagytuk az épületeket, de nem teljesen a parton voltunk. Elég kihalt volt a környék és nyugodt. Kiszálltunk a kocsiból és én gyanakodva néztem körbe. Aus felém sétált. Kinyitotta a kocsiajtót, amit én az előző pillanatban csuktam be és behajolt az autóba. A rádiónál matatott valamit. Kicsit hátrébb álltam, hogy megleshessem azt, amibe legszívesebben jól belemarkoltam volna. Amikor visszaegyenesedett mit sem sejtve néztem más felé, fütyörészve. Megragadta a kezemet és a kocsi orrához vitt, majd fellépett rá, így felmászva a tetejére.
- Gyere már! - nevette, majd leült.
Furán néztem rá, majd úgy tettem. Szorosan mellé ültem, kezeimmel támasztottam magam.
- Látod? - kérdezte.
- Mégis mit? - húztam össze a szemöldököm.
- A naplementét. A kilátást. Nem tesznek semmit, csak úgy vannak, mégsem tudnád elképzelni nélkülük az életedet. Mint a madarak csiripelése. Néha már idegesít, de ha abbamaradna éreznéd, hogy valami hiányzik. - karolt át, én pedig belekönnyeztem. Hajszál választott el attól, hogy ne kezdjek el sírni. Megint sikerült tennie valamit, amiért imádom. Újból beleszerettem. Amit mondott olyan szép volt, de nem olt elég. Pár pillanat múlva a Summer Paradise kezdett szólni a kocsiból. Szép aláfestő zene volt. A kettőnk dala. Csapkodni kezdtem Austin vállát.
- Ez nem ér. Basszus! - kiabáltam, ő pedig nevetni kezdett és megfogta a kezeimet.
- Fejezd be. Tudom, hogy zseni vagyok és egy szívtipró, - nézett rám sármos, elbűvölő tekintetével - de ezért ez a hála? Kellemesebb köszönetet vártam. - bólogatott. A csapkodásom hirtelen ölelésbe ment át, majd a szemébe néztem és megcsókoltam. Megfogta a hátamat és szépen lassan lefektetett, majd felém hajolva csókolóztunk tovább a kocsi tetején, a közös dalunkkal a háttérben.

28.Rész: Maradj erős!

Másnap elég rosszul keltem. Azt hittem másnapos leszek, de nem így történt. Nem emiatt volt. Elég érdekes érzés volt Elyar mellett felkelni. Amikor egy kapcsolatot gyászolok vagy netán reménykedem az újrakezdésben, akkor azon kéne törnöm a fejem, hogyan szerzem vissza azt, amit elveszítettem. Nem megpróbálni kipótolni egy újjal. Szörnyű bűntudatom támadt. Egyrészt, mert sajnáltam Elyart a történtek miatt, másrészt, mert csak szenvedtem. Nem tettem semmit azért, hogy kijavítsam a hibámat vagy, hogy elmondjam Austinnak mennyire szeretem. Szörnyű embernek éreztem magam. Vártam, hogy ő keressen, de én miért nem kerestem meg? Mert egy idióta voltam. Ilyesféle gondolatok futottak át az agyamon. Elyar elment dolgozni, én pedig gondolkozni kezdtem, hogy mit tegyek. Veszekedtem saját magammal. Már sokszor hívtam, de nem vette fel. Akkor biztosan elfelejtett vagy nem érdeklem. És ha csak többet vár vagy azt akarja, hogy valamit én is tegyek érte? Teljesen igaza lenne. Ültem bele egy kád meleg vízbe. Végül is ő eljött azért Magyarországra, hogy bocsánatot kérjen. Gyönyörű estét szervezett és belátta, hogy hibázott. Elkezdtem nosztalgiázni és eszembe jutottak az emlékek. Ahogy fújta a hajunkat a szél és a Summer Paradise c. dalt énekeltük, amikor a parton sétáltunk az első napokon, amikor elvitt vacsorázni és táncoltunk, amikor az I was your man c. dalt énekelte nekem. Hiányzott. Fájt. Rohadtul fájt. Hogy lehettem ennyire szar ember? Próbáltam végiggondolni én mit tettem, de semmi nem jutott eszembe. Elveszítettem azt,a mit a legjobban szerettem.  Zokogtam. Levegőt nem kapva sírtam a kádban. Úgy éreztem, akkor diliházba kerülök, vagy amikor Elyar hazajön, elájulva vagy bekábítózva talál meg, bár a drogokat még sosem próbáltam és nem is szeretném.

 

Az idegösszeomlás szélén álltam és semmi kedvem nem volt kárt tenni magamban. Elképzeltem, hogy mellettem van. Láttam,a hogy régen nézett rám és szépen lassan megnyugodtam. Rendbe szedtem magam, leültem a kanapéra és végiggondoltam. Ma átmegyek és beolvasok neki. Természetesen jó értelemben gondoltam. Akkor sem megyek el ha elzavar. Akkor még nem tudtam a pontos tervet, csak elindultam. Magabiztosan. Azért volt bennem egy kis félelem, de tudtam, hogy kárt nem tenne bennem. Tudtam, hogy otthon van, mert beszéltem anyukájával. Teljesen normálisan öltöztem fel. Azt hiszem az volt rajtam, mint az első nap, amikor még csak először találkoztam velük. Az éjszakai beszélgetések és a repjegy. Egyre erősödött bennem az, amit akarok és annyira siettem, hogy lassan odaértem a házhoz. Egy darabig még járkáltam az ajtó előtt. A gyomrom görcsben állt és gondolkoztam mit mondjak majd. Bekopogtam. Kétszer is. Ekkor már kinyitották az ajtót. Michele volt. Elmondtam neki mit szeretnék. Tudomásul vette és beengedett. Austin a kanapén tv-zett. Nem akartam, hogy hamar észrevegyen. Magabiztos léptekkel mentem felé és melléültem. Tudtam, hogy fel fog állni. Így is tett és én is felálltam.

- Becca... - kezdett volna bele.

- Austin úgyis tudom mit mondanál, de nem érdekel. Nem mentegetőzni jöttem, hanem bizonyítani. Pontosan még most sincs tervem, de tudom, hogy minden rendben lesz, mert te vagy a mindenem és tudom, hogy hibáztam, de ha nem is engeded meg, hogy helyrehozzam, akkor nem fogom tudni. Ne zárj el magadtól, mert tudom, hogy neked sem jó ez így. Én nem tudom, hogy mit akarsz, mit tegyek. Csak arra kérlek, hogy mondj valamit. - esedeztem.

Végighallgatott, de nem válaszolt. Elindult a szobájába, nekem pedig megcsörrent a telefonom. A Summer Paradise volt a csengőhangom. Azonnal hátrafordult. Kinyomtam.

- Becca eljátszottad az esélyedet. Mindenem neked adtam volna, de neked nem volt elég. Neked az a másik gyerek kellett. Bíztam benned. Vége van. - közölte és felment a szobájába.

Egyszerűen nem ment feldolgozni az utolsó szót.

- Milyen esélyemet? Most hibáztam először. - kiabáltam utána.

Visszaültem a kanapéra. Nem bírtam már. Michele mindent hallott. Nagyon sajnált, de a fia érzéseivel ő sem tudott mit tenni. Most egy hang nélkül sírtam. Potyogtak a könnyeim. Mama Mahone-nal megbeszéltük, hogy jobb ha ott alszom, hogy tudjon rám figyelni. Az a nap rideg volt és szürke. Úgy éreztem némasági fogadalmat teszek és nem szólalok meg soha többé. Erősnek mutattam magam, de belül nem voltam az. Ez nem egy szimpla szerelmi fájdalom volt. Jess is mondta, hogy forduljak orvoshoz, mert ez már komoly depresszió. Egyre sűrűbben beszélek vele és mindenben segít. Olyan, mint én vagyok. Megbeszéltük, hogyha sokáig nem változik semmi, hozzá költözöm, bár már az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Magyarországra. Hamar eljött az este és sok időbe tellett, mire eltudtam aludni. Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Éjszaka történt velem valami. Pontosan nem tudom micsoda. Kiabáltam, üvöltöttem, fetrengtem az ágyon és görcsben volt mindenem. Mintha öltek volna. A hátamról folyt a víz és 40fokos lázam volt. Csak a kórházban tértem magamhoz. Nem értettem mi történt. Ijedten néztem körbe a kórteremben. Idegenek voltak mindenhol. Nem tudtam hogyan kerültem oda vagy, hogy miért. Nagyon féltem. Féltem, hogy valami hülyeséget csináltam. Kicsit szédültem ezért visszacsuktam a szemem és vártam a fejleményeket. Visszaaludtam. Később halk beszélgetésre ébredtem fel és arra, hogy valami a kezemhez ér. Nem nyitottam ki rögtön a szemem, de éreztem, hogy Austin keze volt az. Talán igazak a Disney mesék és a szerelmes csóknak tényleg van akkora ereje, hogy felébresszen valakit, mert nekem ilyen volt az, hogy megfogta a kezem. Szépen lassan nyitogattam a szemem. Alex és Michele volt még bent a kórtermemben. Aus az ágyam mellett ült egy széken. Megszorítottam a kezét, hogy el ne engedje, amikor felkelek.

- Mi történt? - érdeklődtem.

Ekkor meséltek el mindent és, hogy valószínűleg ideg összeroppanásom volt. 

- Sajnálom. - mondtam, mert nem akartam, hogy Austin azt higgye direkt csináltam magamnak. Én sem akartam, hogy ez történjen. 

- Ne butáskodj már! Erről nem te tehetsz. - nyugtatott Michele. Alexel kimentek a szobából. Nem tudtam miért. Csöndben feküdtem. Még nem tudtam feldolgozni az eseményeket. Láttam, hogy Austinnak könnyes a szeme.

- Én ezt nem akartam. - sírta el magát és a kezemet az az arcára tette - Sajnálom.

- Én azt nem szeretném, ha emiatt bocsátanál meg, mert megsajnálsz. - töröltem le a könnyeit.

-Becca én csak nem akartam ilyen könnyen megbocsájtani. Én sosem tudnék nélküled élni. Amikor átjöttél nagyon nehéz volt megállni, hogy ne öleljelek át, de még fájt. Nagyon.

- Tudom. - vágtam közbe - Nem kell magyarázkodnod. Hibáztam és bármit megtettem volna, azért, hogy helyrehozzam és megtenném most is. Elyart nem bántanos kellett volna. Ha ő nincs, akkor ez hamarabb történik meg. Csak segített és nem akarta ezt az egészet.

- Utólag már látom, de te miért csináltad? Miért csókoltad meg őt? - húzta össze a szemöldökét. Elmosolyodtam.

- Féltékeny lettem. Camilára. Plusz mérges voltam rád. Nem mutattál be senkinek és nem hallgattál meg. Sajnálom. Meg kellett volna, hogy beszéljük.

- Az nap Rocco azt mondta, hogy ameddig nem jön ki a közös számunk, addig kell valamit adnom a sajtónak. Elég valami kis dolog is. Nekem ez is nehezemre esett és gondolkodtam, hogy karrier vagy szerelem. Mivel nem is volt időm ezen gondolkozni, adtam egy olyan választ, ami igen is és nem is. Akkor láttam, hogy.....

- Ne is említsd. Nem akarok rá gondolni. - kezdett el fájni a fejem. - Zárjuk ki a féltékenységet örökre! Én tudom, hogy nekem nem kell más. Elyar után tudom, hogyha akarnálak sem tudnálak megcsalni és nem is akarlak. 

- Én meg nem foglak elveszíteni mégegyszer. Soha. - nyomott puszit a kezemre.

- Amúgy, ha akkor engedted volna, hogy elmondjam, mit akartam, akkor meglett volna a sajtósztori. - kezdtem el mesélni - Kaptunk egy filmszerepet. Rólunk szólna. A történetünkről, mert szerintem már sejtik, hogy nem egy hétköznapi történet. - nevettem el magam.

- Ez óriási ötlet. Én elvállalom. - csattant ki az örömtől - Nekünk pedig elkészült az új dalunk.

Elővette a telefonját és beledugta a fülhallgatót a fülembe. Nagyon tetszett, amit hallottam. El sem hittem, hogy az az én hangom. Nagyon vagány szám volt. Ahogy hallgattam a zenét briliáns ötlet jutott eszembe.

- Austin! - kiáltottam fel.

- Mi van? - ijedt meg.

- Mi lenne, ha ez lenne a betétdala a filmünknek és a nagy durranás az lenne, hogy a forgatáson jöttünk össze vagy ilyesmi?

- Ez nagyon jó ötlet, de neked ezen nem kell gondolkodnod. Minden rendben lesz. Mi így is, úgy is együtt maradunk. Örökké. - nézett a szemembe, majd felém hajolt és megcsókolt. Végre. Erre vártam. Újra életre kaptam. A legjobb dolog mégis az ölelés volt, amikor újra érezhettem az illatát és puszilgathattam a nyakát.

- Most aludj! Hajnali 4óra. Én is megpróbálok és holnap együtt töltjük a napot és kibeszélünk mindent. - mondta, majd betakart a nagy, kék pokróccal, ami az ágyam végében hevert. Még sosem aludtam olyan jól és nyugodtan, mint aznap éjjel. Ezek után már semmi sem állhat az utunkba. Minden problémát megtudunk majd oldani, mert ő az én majmom örökké és nem adom senkinek.

27.Rész: Party Hard

Egy hete Austin nélkül. Csodálkoztam, hogy bírom. Másnap hazautazom és fogalmam sem volt Michele-ék beszéltek-e már vele vagy van-e valami fejlemény. Így Miami is teljesen más volt. Az csak együtt volt szép. Annyi minden hiányzott.Az volt a baj, hogy még magamban tudtam tartani és tudtam, hogy ez ahhoz vezet, hogy egyszer teljesen kijön belőlem és féltem, hogy ez otthon fog megtörténni, mert akkor engem nem engedtek volna vissza. Úgy bemutattam volna nekik Elyart is és Alexet. Mindenkit, de nagyon örültem, hogy Austinnal már találkozhattak. Anyunak nagyon szimpi volt és az egész család nagyon kedvelte, bár csak pár szót tudtak váltani, mert a család nem tud olyan jól angolul. Akkoriban állandóan zenét hallgattam. Addig sem járt az agyam és nem gondoltam a régi emlékekre. Kellett valami hobbi, amivel elütöm az időt. Volt, hogy átmentem Michele-hez, volt, hogy Elyarrel hülyültem, de rengeteg szabadidőm volt. Olyan dolgokat kezdtem el csinálni, amiket addig soha. Rajzoltam és minél többet, annál jobban ment. Olvastam. Azon a héten legalább két könyvet is kiolvastam, mert alig bírtam letenni őket és a legfurább az volt, hogy edzettem. Lejártam futni, has izmoztam, megtanultam fejen és kézen állni. Felfrissített és az agyam is jobban járt tőle. Az ember újjászületik és egészségesnek érzi magát ilyenkor. Eddig csak túléltem a tesiórákat, de ezek nagyon jól estek. Ja igen, a suli. Még ki kell találnom, hogyha hazamentem, hogy adom be anyának, hogy miért halasztok egy évet, hiszen úgy beszéltük meg, hogyha ideköltözöm, itt is iskolába járok majd. Azonban Austin azt tanácsolta, hogy halasszak és éljük ki együtt ezt az egy évet a meleg Floridában. Hát nem tudtam nemet mondani. Arra is gondoltam, hogyha ez így marad, már pedig az elején biztosak voltunk benne, hogy még csak veszekedni sem fogunk, akkor az ő pénzéből simán megélünk majd 10 gyerekkel is. Persze nem ezért szerettem, soha nem használtam volna ki és én is ugyan úgy bele akartam volna adni a részemet az egészbe, csak így már nem volt rajtam az a 2 tonnás stressz a tanulás miatt és szerintem így még jobban is teljesítettem volna. A hazautazásom előtti nap Elyar este felé jött haza. Én ha már ott laktam és ettem a kajáját stb., akkor kitakarítottam és csináltam is neki kaját, mire hazajött. Aznap is szép renddel és a saját zenéjével a Colourblind című dalával vártam. Természetesen, amint bejött a lakásba táncolni kezdtünk és megfogta a kezem, ami televolt karkötőkkel. Mondta, hogy vegyem le, de nem akartam. Végül leszedte rólam és megdöbbent.
- Gondolom nem beleestél egy bokorba. Van egy macskám, de arra nem foghatod. - nézett rám csúnyán.
A csuklómon hegek voltak és egyáltalán nem vall rám, hogy vágdosom az ereimet, sőt régen még elleneztem is, de egyszer mindent ki kell próbálni.
- Tudod, hogy szar most minden. - válaszoltam bocsánat kérő arccal.
- Erre nem foghatod. - fogta a fejét és leült a kanapára - Én próbálom neked itt a legjobbat megadni.
- Tudom és minden erőmmel azon vagyok, hogy megköszönjem. Tudod, hogy nem erre értettem. - öleltem át.
- Nagyon vigyázz magadra és ne csinálj ilyet! - szagolt bele a hajamba és suttogta a fülembe - Van egy jó hírem. Ma este buliba megyünk. Meg lettem hívva és vihetek magammal akárkit.
- Zsír, egy normális göncöm sincs. - néztem rá ijedten, de örültem a programnak.
- Ne hülyülj már! Biztosan összeszedsz valamit. - mosolygott.
Gyorsan a cuccaimhoz siettem. Megnéztem miből válogathatok. Siralmas. Végül valami igazán szexit választottam. Fekete, kicsivel térd fölé érő szoknyát egy piros, pántos, feszülő fölsővel. Mindehhez piros rúzst választottam és fújtam magamra egy kis kölnit is. Egy sima lapos fekete Converse cipőt vettem hozzá. Végre elkészültem. Kiléptem a szobából és Elyar már ott várt és az óráját leste. Odaszóltam.
- Bocsi a sok várakozásért. Indulhatunk. -  nyúltam a táskámért.
- Megérte. - esett le az álla és ajtót nyitott nekem.
Ő teljesen normálisan volt felöltözve, mint mindig. Csőfarmer, Nike Air Force csuka és egy laza, barna csíkos póló. Kocsiba szálltunk. Bekapcsoltuk a zenét és feltekertem a hangerőt. Azt szerettem abban az autóban, hogy volt tetőablaka. Kinyitottam és felálltam az ülésre. Süvített a szél, én pedig kitártam a két karom, becsuktam a szemem és mélyet szippantottam a levegőből.
- Hát ilyen. - kiabáltam le neki.
- Mi? - kérdezte, rajtam nevetve.
- Az édes élet.
Tisztára úgy éreztem magam, mint aki be van lőve. Ehhez nem kell se drog, sem pia, csak szeretni kell élni. Visszahuppantam az ülésre és a fejemet az ablaknak hajtottam. Megérkeztünk. Elyarrel egy korabeliek voltak és ő 19 éves, így reméltem nem lógok ki a tömegből. Azt mondta kitűnök, mert ragyogóbb vagyok, mint ott mindenki más. Az érdekes az, hogy ő ezt teljesen komolyan mondja. Nem azért, mert fel akar szedni, vagy mert kitalált egy új csajozós szöveget. Ismerkedtem, beszélgettem. Rengeteg jó fej lány volt, de akivel leginkább megtaláltam a közös hangot az Jess volt. Egy gyönyörű, szőke hajú, nagy barna szemű  lány. Egy évvel volt idősebb nálam, azaz 17 volt. Nem volt pénzes, ebben a buliban hétköznapi emberek voltak, talán ezért is éreztem magam olyan jól. Beszélgettünk a fiúkról és kiderült, hogy kiskorukban együtt jártak Elyarrel. Sokat nevettünk, olyan dolgokat mesélt. Persze közbe ment az alkohol és nem olcsó kannás borról volt szó, így a szédülés nem kiáltott megálljt. Ettől csak jól érezted magad és buliztál. Ha észnél voltál és figyeltek rád nem volt baj. Nagyon jó zenék mentek és szépen összegyűlt a baráti köröm. Táncoltunk, tomboltunk és kimelegedtünk. Utólag minden el lett mesélve nekem a buliról. Elyar az udvari grillnél beszélgetett a haverjaival. Kicsit már ő is spicces volt.
- Mi van veled Fox? Még mindig nincs csajod? Itt van elég. - kérdezte tőle Bill, az egyik barátja és megnézte valaki fenekét. Elyar a földre szegezte a tekintetét és mosolygott - Gyerekek itt óriási szar van. A haverunk szerelmes. Ki az?
Hirtelen faggatni kezdték és megindult a pasis tanácsadás.
- Hát a lány, akit magammal hoztam. Nem akartam, de félek belezúgtam. - mesélte halkan - De ő mást szeret és én amit tudok megadok neki.
- Ha nem érezne semmit nem smároltatok volna és nem szórakoznátok olyan jól. Szerintem próbálkozz. Hosszú az éjszaka és be lesz rúgva. Adj be neki valami szöveget. - adta neki tanácsot Dan.
Ha nem lett volna pia Elyarben, akkor át sem gondolja, de ez esetben jó ötletnek minősítette.
- Van is ötletem. - válaszolta és megindult.
Én egy kanapén beszélgettem Jessel, amikor láttam, hogy felém közeledik. Rögtön felálltam és megöleltem. Megköszöntem, hogy elhozott, mert nagyon jól éreztem magam. Elmeséltem neki miket hallottam róla. Biztosan látszott rajtam, hogy be vagyok rúgva. Az nap este eszembe sem jutott Austin. Elyar megkért, hogy menjünk ki az udvarra.
- Holnap indulok vissza. - kezdett bele.
- Hova? - kérdeztem meglepődve.
- Angliába. Holnap hazamegyek, úgyhogy emlékezetes estét akarok.
- De nem erről volt szó. Úgy volt, hogy csak a díjátadó után mész. - néztem rá csúnyán és veszekedni kezdtem vele - Hazudtál. Itt hagysz, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Szemét.
Ütögetni próbáltam, mert mérges voltam rá. Nagyon meglepett, amit mondott és nem akartam, hogy ott hagyjon. Szörnyű időszakon mentem keresztül és csak ő segíthetett. Ő csak kinevetett. Amikor befejeztem a kiabálást, odalépett.
- Nem hagylak itt te buta. Csak vicceltem. - suttogta.
Megfogta az arcom és megcsókolt. Ez a csók számomra most más volt. Tényleg megijedtem. A nyugalom szigete volt számomra. A többi csók csak szórakozás volt. Ócska játék, de ez.......ez más volt. A karjaimat a nyakába tekertem, ő pedig átfogta a derekamat. Most nem játszottunk. A pia mind a kettőnket felizgatott. Hevesen csókoltuk egymás ajkait, miközben a mögöttünk lévő autóra dőltünk. Megharapta a szám, elkezdtem puszilgatni a nyakát, ő közben becsukta a szemét. Elragadott minket a pillanat heve.

,,Ha utad végéhez érsz

És nem tudod az érzéseidet irányítani,

A szándékaid áldozatot követelnek,

Mikor az akaratod megtöri a lelked szellemét."

Green Day - 21 Guns

Nem érdekelt már semmi. Annál rosszabb már úgyse lehetett, így gondoltam kihasználom az egyetlen jót, ami most az életemben van. Persze, ha nem lettem volna berúgva, nem hagytam volna magam, de már nem tudtam irányítani magam. Szexi volt és kívánatos. Hadd legyen az enyém! - gondoltam. Beletúrtam a hajába. A haverjai büszkén néztek rá. Levettem a pólóját.
- Szerintem keressünk bent egy szabad szobát. - rágtam a fülét.
Összekulcsoltuk a kezeinket és elindultunk. Én vezettem. Átvágtunk a tömegen. Mindenki megnézett minket és mosolyogtak. Én is rámosolyogtam Elyarre és adtam neki egy puszit. Amikor előrenéztem éreztem, hogy elengedi a kezem. Gyorsan ránéztem. Hátrált és elfutott. Eltűnt a tömegben. Nem értettem. Kerestem, de nem találtam. Megkérdeztem a többieket merre látták. A kertre mutattak. A kerítésnél feküdt valaki a fűben. Odarohantam. Ő volt az. Ráta a zokogás. Még életembe nem láttam fiút így sírni. Azonnal lehajoltam hozzá.
- Mi történt? Hallod? Szörnyű így látni. - fogtam meg a kezét, de nem engedte.
- Én ezt nem bírom. Próbáltam visszatartani, elhitetni magammal, hogy nem cselekszem rosszat, ha megteszem. Becca be vagy rúgva. Én nem használlak ki, de rohadt nehéz megállni, hogy ne kelljél, hogy ne akarjalak. beléd zúgtam és már nem tudok mit csinálni. Ennek most ki kell jönnie és bocsáss meg, hogy megpróbáltam. - próbálta magyarázni, de közben rázta a sírás.
Átöleltem. Sokáig. Rohadtul sajnáltam, hogy nem tudok mit tenni. A mindene voltam, mindent megadott volna nekem és nem viszonozhattam, mert mást szerettem. Olyan értékes és aranyos srác, imádtam. Azt akartam, hogy boldog legyen. Bármit megtettem volna.
- Nyugodj meg. Én mindig itt leszek neked. Mindig számíthatsz majd rám. Olyanok leszünk mint két tojás. Akiket megbámulnak majd az emberek, mert mások leszünk. Mindennap beszélünk majd és meglátogatlak Angliában. Veled maradok. - nyugtattam.
- Ígéred? - nyugodott meg.
- Ígérem. Esküszöm és ha megnyugtat, ma este kellettél. - nevettem el magam.
- Nem, nem nyugtat meg. Így is nehéz uralkodnom magamon. - mosolygott.
- Menjünk haza! - álltam fel és nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a földről.
Letöröltem a könnyeit és elindultunk. Sok volt az este, ezért amikor hazaértünk rögtön lefeküdtünk aludni. Mellette aludtam, hogy ott legyek vele. A mellkasára tettem a fejem és úgy aludtunk el.

26.Rész: Stoooop!

A telefonomért kaptam, ami a kanapén hevert. A legjobbra számítottam. Reméltem, hogy a képernyőn Austin nevét látom majd. Fel kellett oldanom a képernyőzárat és úgy siettem, hogy alig sikerült. Megnéztem az üzeneteimet. Ismeretlen szám volt. Az SMS-ben ez állt.

 Drágám! Annyira sajnálom. Gyere ma át! Beszélnünk kell!
 Ezer puszi
 Michele

Amint ezt elolvastam, leültem a kanapéra és meredtem magam elé. Ha most átmegyek és Austin ott lesz és bele kell néznem a szemébe, tudva, hogy utál és látni sem akar.....ez nekem nem fog menni, de egyben jó is lesz, hogy láthatom. Nagyon hiányzik.
- Minden rendben? Mi történt? - ült mellém Elyar a kanapéra.
- Sosincs minden rendben. Michele hívott át és félek, mert Aus is ott lesz, de egyben látni is akarom. - magyaráztam.
- Elviszlek kocsival. - jelentette ki és már el is indultunk.
Szép idő volt. Miamiban elég keveset esik az eső, de egy pillanatig sem bánom. Amikor autóban utazom, mindig kiteszem a kezem az ablakon és élvezem, ahogy fújja a szél. Itt senki sem önbizalom hiányos. Mindenkinek nagy álmai vannak és küzd értük. Minden ember különleges. Talán ezért imádok itt lakni. Amikor hazamegyek, az emberek arcán a megtörtséget látom. Egész nap sietnek, szétdolgozzák az agyukat és már rég nem álmodoznak. Ott mindenki csak túlél. Még sosem mentem ki melegítőben, bár olyan rég még nem is laktam ott, de ha kimentem az utcára mindig adtam magamra. A melegítő sem volt rossz, mert úgy néztem ki tőle, mint aki sportol. Hamarosan odaértünk a házhoz és amikor megláttam, már görcsbe állt a gyomrom. Nem tudtam mit tegyek. Hívjam fel Michelet vagy csak simán menjek be? Végül a másodikat választottam. Megkértem Elyart, hogy távolabb álljon meg, nehogy ebből is bonyodalom legyen. Az ajtóhoz siettem, majd becsöngettem. Erőt vettem magamon, hogy bárki is nyit ajtót túléljem. Pár másodperc és az ajtó nyílt. Austin volt. Amint kinyitotta be is akarta csukni.
- Austin várj! - kiáltottam rá - Engedj be!
- Menj el Becca! Minek jöttél vissza? - kérdezte.
- Nem hozzád jött. - szólt egy hang Aus mögül.
Michele volt az. Austin megértette és megengedte, hogy bemenjek.
- Szerintem én elmegyek sétálni. - mondta és elhagyta a házat.
Mi Mama Mahone-nal besiettünk egy szobába, ahol Alex várt. Nagyon örültem neki, rögtön a nyakába ugrottam és ő is ugyan úgy örült nekem. Minden a régi volt, csak Austin nem. Michele megkérte, hogy egy kicsit menjen ki aztán beszélhetünk. Leültünk a díványra és belekezdett.
- Austin mindent elmesélt.
- Michele! Én sosem csalnám meg Austint. Nem tudom ő, hogy mesélte. Tudom, hogy erre nincs kifogás, de....
- Nyugi drágám! Pont azért hívtalak át, hogy megbeszéljük. Kíváncsi vagyok a te szemszögedből, hogy volt. - szakított félbe.
Elmeséltem neki mindent, hogy csak azért csókoltam meg Elyart, mert féltékeny voltam Camilára és meg volt rá az okom, hogy csak visszaakartam vágni és nem gondoltam bele a következményekre. Mindent megértett. Megértette az álláspontomat és, hogy mit miért tettem. Azt is elmondtam, hogyha Elyar nincs, nem tudom mi történik velem aznap este.
- A fiam nem szólt hozzá senkihez egészen ma reggelig. Alig láttuk. Még nem is evett. Azért féltem és őt is megértem. Ti összetartoztok. Látom, hogy imádjátok egymást és tudom, hogy Austin is rá fog jönni, hogy nem bírja ki nélküled, csak adj neki időt. - adott tanácsot.
- Tudom. Vissza kell szereznem a bizalmát, de ha nem engedi nem megy. Nincs túl sok időm. Most Elyarnél lakom, de ő lassan visszamegy Angliába. Most egy hétre hazamegyek.
- Megpróbálok vele beszélni. Elyar mikor megy vissza?
- Majd a Parkward díjátadó után. Az még 2hét.
- Akkor amíg te otthon vagy én és Alex próbálkozunk, amikor visszajössz, akkor pedig te jössz.
- Köszönöm, hogy segítesz. - öleltem át.
Végre behívtuk Alexet. Közölte, hogy bármiben kell ő is segít és hozzájuk bármikor átmehetek, meg attól még lóghatunk együtt. Elindultunk sétálni és a sarki fagyizóba igyekeztünk. Gondoltam útközben szólok Elyarnek, aki még ott várt a kocsiban, hogy tartson velünk. Így is lett és jól jött, mert szerettem volna, hogy Alexék tudják, kiről is volt szó eddig. Ők is nagyon bírták, mert megnyerő személyiség volt. Jó fej és barátságos. Nagyon jól elbeszélgetünk és persze a történteket inkább nem hoztuk szóba, megemlítettük nekik a filmet, amire felkérést kaptunk. Nekik is nagyon tetszett a lehetőség és sok sikert kívántak. Gyorsan elfogyott mindenkinek az az egy kehely fagyi és visszaindultunk.
- Basszus. - szólalt meg Elyar.
Akkor még nem tudtuk mire érti, de aztán megláttuk Austint aki felénk közeledett.
- Semmi baj. - mondta Michele.
Elyar inkább másfelé indult, nem akart vele összetalálkozni.
- Maradj csak. - szólt oda neki Austin, majd felé sietett és megütötte. Elyar szája vérezni kezdett.
- Ezt Beccáért kaptad, ezt pedig a családomért. - mondta, majd megütötte mégegyszer.
- Alex és Michele fogták le és beszéltek a fejével, én pedig Elyarhöz siettem oda, aki már összegörnyedten fogta a fejét.
- Ez most mire volt jó? - ordítottam Austinra és könnybe lábadt a szemem - Ő nem csinált semmit.
Austin lihegett és remegő szájjal válaszolt.
- De igen, elvette a mindenemet. - kiáltotta vissza. Úgy kellett lefogni.
Elé sétáltam és a szemébe néztem.
- Nem vett el semmit. Nincs az az erő, ami őt elveheti. Te tolod el magadtól. - mondtam neki halkan.
Egy ideig szemeztünk. Mind a kettőnk szemei könnyekben, majd elfordultam és Elyarrel a kocsihoz indultunk.
- Tudsz így vezetni? - kérdeztem aggódóan.
- Persze, miattam ne aggódj! - mondta.
Egy szépnek induló napból újra katasztrófa lett. Már várom, hogy hazainduljak. Jól fog jönni az új környezet és otthon biztos, hogy nem fogok ezzel foglalkozni. Már csak két napot kell itthon kibírnom.

25.RÉSZ: Rossz Becca!

Amikor reggel felébredtem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Fura volt idegen házban lefeküdni, de ennek ellenére jól aludtam, mégis azt kívánom bárcsak rosszul aludtam volna, mert attól, amit álmodtam, még rosszabb kedvel ébredtem fel. Nem meglepő, hogy a főszereplő benne Austin volt. Minden olyan volt, mint régen. Ettől féltem. Az érzés, amikor az ember fél elaludni, mert tudja mit fog álmodni felbecsülhetetlen. Tegnap amint Elyar idehozott, lefeküdtem aludni. Nagyon aranyos ház volt, még nem volt belakva, mert Elyar angliai és csak pár hétig volt itt Miamiban. Mondhatni akkora volt az egész lakás, mint egy hotel lakosztálya. Két nagy szoba volt benne, egy világos konyha és egy varázslatos fürdő, amire nagy kényszert éreztem, hogy kipróbáljam, ezért amint felkeltem odamentem a bőröndömhöz, amire rohadt nehéz volt ránézni és megpróbáltam sírás nélkül kicipzárazni. Megfogtam, ami fölül volt, mert nem igazán érdekelt mit veszek fel. Végül mégis előkotortam a melegítőmet, mert aznap nem szándékoztam kimenni a lakásból. Óvatosan nyitottam ki az ajtót megnézni, hogy arra van-e Elyar, mert nem volt kedvem megszólalni sem. Nem láttam. Elindultam és besiettem a fürdőszobába. Akkor értettem meg, miért nem volt sehol. Éppen ő foglalta el a helyiséget és hangos éneklés hallatszódott ki onnan.Nem hittem, hogy aznap fogok mosolyogni, de megtettem. Cher Lloyd Want U Back című dalát énekelte és egy kis idő után beszálltam. Hirtelen nagy koppanást hallottam, mintha elesett volna a kádban.
- Minden rendben? - kérdeztem ijedten.
- Persze, de a lila foltot a fenekemen majd te ápolod, mert miattad van. - nevetett.
Bementem a konyhába. Gondoltam amíg bent van megreggelizek, de időm sem volt rá, mert hamar kiért. Egy törölköző volt körbecsavarva  a fehér bőrén.
- Te nem szoktál napozni? - húztam fel a szemöldököm.
- De igen, csak az rám nem úgy hat, mint rád, mert én könnyen leégek. - magyarázta.
- Áhh és akkor azért sem gyursz, mert az izmaidra máshogy hat, mint az enyémre. - kötekedtem jóindulatból.
Nem válaszolt csak csúnyán nézett rám. Kinyitotta a hűtőt és adogatta, amit az asztalra kellett raknom.
- Legyek a buzi barátod? - kérdezte a hűtőből.
- Tessék? - nevettem el magam.
- Tudom, hogy a lányok, amikor rossz kedvük van vagy szomorúak, egy olyan pasira vágynak, akivel megnézhetik a szerelmes filmeket vagy kibeszélhetik a csajos témákat. Ezt a szerepet ma szívesen elvállalom a kedvedért, de a kettőnk titka maradjon és csak neked csak most. - ajánlotta fel.
- Lenyűgöztél. - csodálkoztam - Megfürdök, közben te megcsinálod a reggelit és utána megnézzük a ,,Levelek Júliának" című filmet.
Kiadtam neki a feladatot, de direkt parancsolgattam. Nyilván nem gondoltam komolyan. Jó meleg fürdővizet engedtem. A kád szélét teleraktam mécsesekkel és relax zene szólt a telefonomból. Felfrissültem és egy kicsit meg is nyugodtam. Beláttam, hogy hibáztam és már nem érdekes ezen gyötörnöm magam, mert nem tudom visszacsinálni. Inkább próbáljam meg visszaszerezni Aus bizalmát és mindent hozzak rendbe. Tisztán láttam. Magabiztos voltam és mind ezt egy fürdő okozta. Varázslatos. Amint kiléptem a mosdóból és megláttam a nappaliban a tv előtt lévő kis asztalt elámultam. Volt rajta fagyi, csoki, popcorn, chips és még zsepi is.
- Elyar én nem komolyan mondtam. - néztem rá ájultan.
- Nem baj rádfér. Gyere! - szólt a kanapéról.
Nem kellett kétszer mondania. A kanapé nagyon jó süppedős volt és tökéletes távolságra volt tőle a nagy kijelzős LCD tv. Be sötétítettünk, betettük a filmet és enni kezdtünk.
- Ti lányok, hogy tudjátok ezt a sok szart megenni? - húzta a száját a második doboz fagyinál. Megfogtam a kanalát és elkezdtem tömni belé, aztán magamba.
- Agyfagyás! - kiabáltuk egyszerre.
Már a film fele lement és Elyarnek még fogalma sem volt mi történik, én pedig már láttam. Egyszerűen nem bírtuk ki, hogy ne dumáljunk bele. Érdekesebb volt kifigurázni a szereplőket, mint sírva végignézni és nem is volt kedvem sírni. A telefonomhoz gyúltam abban a fél órában körülbelül harmadjára.
- Austin hívását várod? - kérdezte szomorúan. Bólogattam. - És te hívtad már?
- Egy jó párszor.
- És?
- Kicsöng....Kicsöng.....Kicsöng. - sóhajtottam.
- Ez olyan, mintha egy kínai nevet hajtogattál volna. - próbálta viccesebbé tenni a helyzetet és sikerült is neki, mert elkezdtünk szakadni a röhögéstől. A kanapéról a padlóra gurultunk és rácsaptam egyet a hasára. Nagy harcok következtek. A nappali hirtelen csatatérré vált. Ha valaki kívülről látott volna minket, azt mondta volna testvérek vagyunk, akik sok év után újra kiélhetik egymáson gyerekkorukat. Annyira jó volt, hogy esélyt sem adott rá, hogy szar kedvem legyen és, hogy rosszon kezdjek el agyalni. Bírtam a fejét.
- Más milyet is játszhatunk? - kérdezte sumák mosollyal.
- Mire gondolsz? - vontam kérdőre, ő pedig perverzül nézett rám - Neeem, nem, olyat nem játszunk. Keresd meg az ikertestvéremet. Itt van valahol. - húztam az agyát.
Egy pillanatra felállt, hogy levegyen valamit az asztalról, de visszahúztam. Esélye sem volt, elesett.
- Hát jó. Megjegyeztem. Nálam nem alszol többet és nem állok veled szóba. - panaszkodott.
- Úgyse bírod ki. - nevettem rajta.
- Mibe fogadunk? - vágott huncut vigyort.
Akkor jött egy érzés. Egy érzés, ami érthetetlen. A mai napig nem tudnám senkinek megmagyarázni, ha rákérdezne, de nem bírtam volna ki. Amikor az életed értelmét elveszted, azt akiért bármit megtennél és így a világod összeomlik. A sötétségben ott van veled valaki, aki tűz a számodra. Ő ment meg és ezért az, hogy akkor ő ott volt velem és érdekelte, hogy vagyok és minden rendbe jön-e, nagyon sokat jelentett.
- Akkor csinálok olyat, amihez nem kell beszélned. - vágtam én is huncut vigyort, majd ott lent a szőnyegen feküdve felé hajoltam és megcsókoltam.
- Ezt miért kaptam? - csodálkozott.
- Köszönöm, hogy segítesz. - néztem a szemébe.
- Ha ezt kapom cserébe, annyit segítek neked, amennyit akarod, meg amúgy is.
Folytattuk, ahol abbahagytuk. A hajam cirógatta az arcát. A kezével az arcomhoz ért, megsimogatta és a fülem mögé tűrte a rakoncátlan tincseket. A másik kezével a derekamat fogta. A szíveink hevesen vertek és mind a ketten mosolyogtunk miközben egymás ajkát csókoltuk.
- Elyar! Ezek csak baráti csókok. - figyelmeztettem.
- Természetesen. - vágta rá.
Egy ideig még folytattuk. Kicsit bűntudatom volt, de nem azért csináltam, mert nem szerettem Austint, hanem, hogy addig se gondoljak rá, mert éreztem, ha akkor nem teszem meg beleőrülök.  Szükségem volt szenvedélyre és Elyar tökéletes alany volt hozzá. Észbontó pasi volt és semmi többet nem akartam ártatlan csókoknál. Szégyeltem magam, de nem bántam meg. Akkor fejeztük be hirtelen, amikor megcsörrent a telefonom. SMS-em jött!!