Drágám! Annyira sajnálom. Gyere ma át! Beszélnünk kell!
Ezer puszi
Michele
Amint ezt elolvastam, leültem a kanapéra és meredtem magam elé. Ha most átmegyek és Austin ott lesz és bele kell néznem a szemébe, tudva, hogy utál és látni sem akar.....ez nekem nem fog menni, de egyben jó is lesz, hogy láthatom. Nagyon hiányzik.
- Minden rendben? Mi történt? - ült mellém Elyar a kanapéra.
- Sosincs minden rendben. Michele hívott át és félek, mert Aus is ott lesz, de egyben látni is akarom. - magyaráztam.
- Elviszlek kocsival. - jelentette ki és már el is indultunk.
Szép idő volt. Miamiban elég keveset esik az eső, de egy pillanatig sem bánom. Amikor autóban utazom, mindig kiteszem a kezem az ablakon és élvezem, ahogy fújja a szél. Itt senki sem önbizalom hiányos. Mindenkinek nagy álmai vannak és küzd értük. Minden ember különleges. Talán ezért imádok itt lakni. Amikor hazamegyek, az emberek arcán a megtörtséget látom. Egész nap sietnek, szétdolgozzák az agyukat és már rég nem álmodoznak. Ott mindenki csak túlél. Még sosem mentem ki melegítőben, bár olyan rég még nem is laktam ott, de ha kimentem az utcára mindig adtam magamra. A melegítő sem volt rossz, mert úgy néztem ki tőle, mint aki sportol. Hamarosan odaértünk a házhoz és amikor megláttam, már görcsbe állt a gyomrom. Nem tudtam mit tegyek. Hívjam fel Michelet vagy csak simán menjek be? Végül a másodikat választottam. Megkértem Elyart, hogy távolabb álljon meg, nehogy ebből is bonyodalom legyen. Az ajtóhoz siettem, majd becsöngettem. Erőt vettem magamon, hogy bárki is nyit ajtót túléljem. Pár másodperc és az ajtó nyílt. Austin volt. Amint kinyitotta be is akarta csukni.
- Austin várj! - kiáltottam rá - Engedj be!
- Menj el Becca! Minek jöttél vissza? - kérdezte.
- Nem hozzád jött. - szólt egy hang Aus mögül.
Michele volt az. Austin megértette és megengedte, hogy bemenjek.
- Szerintem én elmegyek sétálni. - mondta és elhagyta a házat.
Mi Mama Mahone-nal besiettünk egy szobába, ahol Alex várt. Nagyon örültem neki, rögtön a nyakába ugrottam és ő is ugyan úgy örült nekem. Minden a régi volt, csak Austin nem. Michele megkérte, hogy egy kicsit menjen ki aztán beszélhetünk. Leültünk a díványra és belekezdett.
- Austin mindent elmesélt.
- Michele! Én sosem csalnám meg Austint. Nem tudom ő, hogy mesélte. Tudom, hogy erre nincs kifogás, de....
- Nyugi drágám! Pont azért hívtalak át, hogy megbeszéljük. Kíváncsi vagyok a te szemszögedből, hogy volt. - szakított félbe.
Elmeséltem neki mindent, hogy csak azért csókoltam meg Elyart, mert féltékeny voltam Camilára és meg volt rá az okom, hogy csak visszaakartam vágni és nem gondoltam bele a következményekre. Mindent megértett. Megértette az álláspontomat és, hogy mit miért tettem. Azt is elmondtam, hogyha Elyar nincs, nem tudom mi történik velem aznap este.
- A fiam nem szólt hozzá senkihez egészen ma reggelig. Alig láttuk. Még nem is evett. Azért féltem és őt is megértem. Ti összetartoztok. Látom, hogy imádjátok egymást és tudom, hogy Austin is rá fog jönni, hogy nem bírja ki nélküled, csak adj neki időt. - adott tanácsot.
- Tudom. Vissza kell szereznem a bizalmát, de ha nem engedi nem megy. Nincs túl sok időm. Most Elyarnél lakom, de ő lassan visszamegy Angliába. Most egy hétre hazamegyek.
- Megpróbálok vele beszélni. Elyar mikor megy vissza?
- Majd a Parkward díjátadó után. Az még 2hét.
- Akkor amíg te otthon vagy én és Alex próbálkozunk, amikor visszajössz, akkor pedig te jössz.
- Köszönöm, hogy segítesz. - öleltem át.
Végre behívtuk Alexet. Közölte, hogy bármiben kell ő is segít és hozzájuk bármikor átmehetek, meg attól még lóghatunk együtt. Elindultunk sétálni és a sarki fagyizóba igyekeztünk. Gondoltam útközben szólok Elyarnek, aki még ott várt a kocsiban, hogy tartson velünk. Így is lett és jól jött, mert szerettem volna, hogy Alexék tudják, kiről is volt szó eddig. Ők is nagyon bírták, mert megnyerő személyiség volt. Jó fej és barátságos. Nagyon jól elbeszélgetünk és persze a történteket inkább nem hoztuk szóba, megemlítettük nekik a filmet, amire felkérést kaptunk. Nekik is nagyon tetszett a lehetőség és sok sikert kívántak. Gyorsan elfogyott mindenkinek az az egy kehely fagyi és visszaindultunk.
- Basszus. - szólalt meg Elyar.
Akkor még nem tudtuk mire érti, de aztán megláttuk Austint aki felénk közeledett.
- Semmi baj. - mondta Michele.
Elyar inkább másfelé indult, nem akart vele összetalálkozni.
- Maradj csak. - szólt oda neki Austin, majd felé sietett és megütötte. Elyar szája vérezni kezdett.
- Ezt Beccáért kaptad, ezt pedig a családomért. - mondta, majd megütötte mégegyszer.
- Alex és Michele fogták le és beszéltek a fejével, én pedig Elyarhöz siettem oda, aki már összegörnyedten fogta a fejét.
- Ez most mire volt jó? - ordítottam Austinra és könnybe lábadt a szemem - Ő nem csinált semmit.
Austin lihegett és remegő szájjal válaszolt.
- De igen, elvette a mindenemet. - kiáltotta vissza. Úgy kellett lefogni.
Elé sétáltam és a szemébe néztem.
- Nem vett el semmit. Nincs az az erő, ami őt elveheti. Te tolod el magadtól. - mondtam neki halkan.
Egy ideig szemeztünk. Mind a kettőnk szemei könnyekben, majd elfordultam és Elyarrel a kocsihoz indultunk.
- Tudsz így vezetni? - kérdeztem aggódóan.
- Persze, miattam ne aggódj! - mondta.
Egy szépnek induló napból újra katasztrófa lett. Már várom, hogy hazainduljak. Jól fog jönni az új környezet és otthon biztos, hogy nem fogok ezzel foglalkozni. Már csak két napot kell itthon kibírnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése