20.RÉSZ: Idegesség IvI600

Reggel egy cetlire ébredtem, ami az ágyam melletti éjjeli szekrényre volt ragasztva.
,, Jó reggelt hercegnőm! Ha összeszedted magad, gyere a stúdióba!"
Kíváncsi voltam mit talált ki már megint. Hirtelen átfutottak az agyamon a tegnap történtek. Azt álmodtam, hogy egy színpadon állok. Fények vakítanak a szemembe és ezernyi ember kiáltja a nevemet. Lenyűgöző érzés volt. Talán ez is beleszólt a döntésembe, de még mindig nem voltam benne 100%-osan biztos. Kitöröltem az álmot a szememből, felültem az ágyon, majd mikor már kellőképpen magamhoz tértem, felálltam és a gardróbhoz sétáltam. Be kéne vásárolnom - gondoltam. Végül találtam olyat, amit megfelelőnek éreztem Austin mellett. Nem tudtam pontosan, mit tervez, így nehéz dolgom volt. Egy ujjatlan inget vettem fel, ami fentről, fehérből ment át kékbe. Mindezt betűrtem a derekas rövidnadrágomba. Hosszú, szívmedálos nyakláncot vettem fel hozzá. A cipővel volt gondom. Végül egy magas talpú szandált vettem fel, hogy ne tűnjek annyira alacsonynak Austin mellett. A hajammal is hamar kész lettem. Elégedetten néztem tükörbe. Bezártam a lakást és elindultam. A stúdió pár utcára volt a háztól, így hamar odaértem.Egy árva lelket nem láttam odabent. Az előtérben várakoztam. Nyomkodtam a telefonomat, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Gyorsan felkaptam a fejem. Már megindultam volna, hogy Aus nyakába ugorjak, amikor észrevettem, hogy nem ő az. Nem értettem. Hol lehet? Egy srác jött ki egy csapattal. Szőke haja volt, amit felállított és belőtte és olyasmi stílusa volt, mint Austinnak. Körülbelül olyan magas is lehetett, de a gyúrás nála még nem tette meg ugyan azokat a hatásokat. A srác rám nézett és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Odaszólt a csapatának, hogy mindjárt jön, majd elindult felém.
- Helló. Azt hiszem mi még nem ismerjük egymást. Elyar Fox vagyok. - mosolygott rám, majd kézen csókolt.
- Szia. Becca Cheider vagyok és nagyon örülök a találkozásnak. Új szám készül? - viszonoztam a kedvességét és gondoltam beszélgethetünk egy kicsit.
- Hát alakul. Még csak a harmadik nagyobb szabású zeném lesz, de egyre feljebb török és próbálom teljes mértékben kielégíteni a rajongóim igényeit. Egy ilyen szép lány miért álldogál itt egyedül? - vetette rám azt a kiskutya pillantását, aminek egyik lány sem tud ellenállni, de én kivétel vagyok.
- Várok valakit. - vágtam rá.
- És te vagy az énekes? - kérdezte kíváncsian.
- Igen. Inkább én leszek és gőzerővel török majd felfelé.
- Szóval te szeretnél lenni az új tini bálvány. Végül is kinézem belőled, szerintem tökéletes lennél a szerepre, de ez a dolog nem olyan egyszerű, mint látszik és kár lenne befeketíteni egy ilyen gyöngyszemet. - megint rám vetette a bájos mosolyát, ami tényleg lenyűgözően ari volt, de olyan baráttal amilyen nekem volt, azt senki nem múlhatta felül.
- Nem kell engem félteni. Vigyázok magamra és van, aki vigyáz rám.
- Szóval van barátod?
Nem tudtam mit válaszoljak hirtelen, hiszen nem tudódhat ki, hogy együtt vagyunk Austinnal, de hazudni sem szerettem volna. Végiggondoltam és végül mégis a másodikat választottam.
- Nem, nincs, de egy barát, aki mellettünk van, mindennél többet jelent.
- Igen. - bambult maga elé - Majd készíthetnénk egy közös számot. Mit szólsz? - mosolyodott el.
- Ez nagyon jó ötlet - végre én is mosolyogtam. Tényleg nagyon tetszett az ötlet.
- Add meg a számod és megbeszéljük a részleteket. - csillogtak a szemei.
Számot cseréltünk, majd elköszönt és a csapat után sietett. Nagyon kedves volt. Eszembe jutott, hogy én még mindig várok, majd megcsörrent a telefonom. Austin volt.
- Szia drága. Hol vagy már? - kérdezte kíváncsian.
- Itt várok már negyed órája az előtérben. - válaszoltam. Nevetést hallottam a vonal végéről és lerakta. Nem értettem. Lépteket hallottam meg és egy kócos buksi bukkant fel a fal mögül. Ő volt az. Egymásra mosolyogtunk és megöleltük egymást.
- Jó reggelt! - nyomott egy puszit a számra. - a folyosó végén lévő teremben vagyunk. A cetli hátuljára írtam rá a teremszámot.
- Ja, szerintem én azt nem néztem meg. - röhögtem el magam.
Elindultunk és a stúdió teremben egy egész csapat várt ránk. Mindenkinek bemutatkoztam. Nagyon kedvesek voltak.
- Mi most azért vagyunk itt, hogy felvegyük az első zenédet. - karolt át Aus. Szerintem látta a fejemen az ijedséget. - Nyugi. Van időnk. Minden rendben lesz és segítünk. Ezek az emberek, mind azért vannak itt, hogy hozzád alkalmazkodjanak.
Annyira drága volt, hogy ennyi mindent megtett értem és néha annyira fájt, hogy úgy éreztem nem tudom ezt viszonozni. Minden erőmmel azon voltam, hogy megfeleljek és előresegítsem a munkát. Már készen volt egy kisebb zenei alap, amit meg is mutattak s nagyon tetszett. Rock és Country zene keveréke volt. Páran már dolgoztak a szövegen, aminek már a fele készen is volt és már próbálgattam is énekelni. Nagyon jól mentek a dolgok. Eszméletlen boldog voltam. A csapat nagyon jól összedolgozott. Austin mosolyogva figyelt és láttam rajta, hogy büszke volt. Ezt is akartam. Reggel, amikor kicsípem magam, azt is azért teszem, hogy amikor rám néz, azt gondolja, hogy igen, ez az én barátnőm.
- Kimegyek kávéért. Hozzak neked is? - jött oda hozzám.
- Nem kérek köszönöm. - ölelgettem meg, aztán elindult.
Alakítgattunk még az alapon, hogy még ütősebb legyen. Kezdett összeállni a szöveg is. Az idő pedig csak telt. Austin már elég sok ideje elment. Gondoltam beszélget valakivel. Amikor visszaért. Leült egy székre, távol a csapattól és onnan figyelt. Néztem, hogy mikor jön már végre oda, de semmi. Néha maga elé merengett és láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Odamentem és leültem mellé.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Persze. -vágta rá nem túl meggyőzően.
- Nem jössz oda? Segíthetnél. Tudod, hogy jobban megy, ha ott vagy.
- Nem most nem. Jó itt.
Nem hittem neki. Valami nagyon nem volt rendben. nem tudtam hogyan szedjem ki belőle. Megöleltem és visszaölelt, de élettelenül.
- Na jó. Aus mond el kérlek. Szörnyű így látni. - próbálkoztam.
- Drága vagy, de tényleg nem nagy dolog.
A csapatnak akkor nem volt rám szüksége, így még ott maradtam mellette. Csöndben ültünk egymás mellett, amikor végre megszólalt.
- Találkoztál Elyarrel?
- Kivel? Ja, igen. Jófej gyerek. Beszélgettünk egy kicsit, ameddig vártam.
- Hallottam hírét. Éppen kint kávézott. Beszélgettünk, de teljesen el volt varázsolva. Rendesen röhögtem a gyereken, addig, amikor közölte, hogy te vagy az oka. - még higgadt volt, de látszott rajta, hogy ment fel a pumpa az agyában.
- Nem tudom mi ennek az oka. Remélem nem hiszed, hogy flörtölgettünk vagy ilyesmi.
- Hát pedig ő elég erősen, azt bizonygatta, hogy te mennyire viszonoztad az ő közeledését és úgysincs barátod és nagyon kedvel. Megkaptam, hogy már én is próbálkozhatnék valakinél, mert már itt az ideje és drukkoljak neki. - és már emelte a hangját.
- Austin én nem tudom ezt ő miből vette le. Én csak szimplán jófej voltam, mint mindenkivel és mivel ő kedves volt én is az voltam. - magyarázkodtam, pedig egyáltalán nem volt rá okom.
- Honnan veszi, hogy nincs barátod?
- Megkérdezte és ezt válaszoltam, mert nem mondhattam el, hogy együtt vagyunk. - válaszoltam, de Aus egyre mérgesebb lett.
- Mondhattad volna, hogy van, mert ahhoz semmi köze, hogy ki az, de nyilván való, hogy ez így neked is jól jött, mert ha közlöd, hogy van ő ott hagy.
- Miért gondolod, hogy engem ez érdekel, vagy hogy egyáltalán Elyar érdekel?
- Nagyon aranyosan írta be a telefonjába a számodat.
- Megadtam neki, mert felajánlotta, hogy készíthetnénk egy közös számot.
- Ja bocs, erről nem tudtam. Így mindjárt más. Nehogy megbeszéld velünk, hogy mit kéne tenned, ígérd meg rögtön. Legyél az ő sztárja, futtasson be ő és éljetek boldogan amíg meg nem haltok. - kiabált velem, de elvonultunk a szoba egyik sarkába, hogy a csapat ne hallja. Nagyon felcseszte az agyam.
- Bocsánat azt hittem ez az én karrierem is, de úgy látszik én csak egy báb vagyok, aki még csak nem is beszélgethet másokkal. Én csak jót akartam, de persze akkor válasszuk az eredeti tervet és gyere össze Camilával. Ő szebb és jobb és nincs is vele ennyi macera. Csak smároltok egyet a sajtó előtt és ennyi. Végre szereztem egy havert Miamiban és neked ezt el kell cseszni. De ha tényleg úgy gondolod,amit mondtál, akkor nincs több mondanivalóm. - fejeztem be, majd megfogtam a táskám és kiviharzottam a teremből. Gyors léptekkel mentem előre, bár azt még nem tudtam hova. Felhívtam Alexet.
- Szia. Aludhatok nálad ma este? kérdeztem, de a hangom már majdnem elcsuklott.
- Mi történt mi a baj? Ez természetes.
- Majd elmondom.
- Hol vagy? Odamegyek eléd.
- A nagy téren, a stúdiónál.
- Pár perc és ott vagyok. Nyugodj meg. Mindent megbeszélünk.
Annyira imádtam, hogy ő mindig ott volt, ha kellett. Reméltem hamar odaér.