24.RÉSZ: Die †

Pár nap múlva ki is jött az újabb cikk. Nem kellett rá sokat várni. A bökkenő csak az volt, hogy nem úgy, ahogy mi elképzeltük. A biztonság kedvéért utána többször is találkoztam Elyarrel. Nem feltétlen csak a terv miatt, azért is, mert szerettem vele lenni. Austin sokat volt távol, mert újabb koncert időszak következett és nagyon nehéz volt egymás nélkül. New Yorkba utazott 3 napra. Minden erejével azon volt, hogy magával vihessen, de a sajtó miatt ez nem jöhetett össze. Nagyon hiányzott. Mindennap beszéltünk, volt, hogy órákat ameddig nem kellett gyakorolnia, vagy nem volt épp koncerten. Alex is elutazott. Meglátogatta a rokonokat Texasban, így körülöttem felettébb szürke lett a táj. Sok időt töltöttem Michele-el. Megtanította mind a konyha mind a szépségápolás fortélyait, de így is rengeteg időm maradt, ezért találkoztam olyan sokat Elyarrel. Jártunk a tengerparton, a plázában, ahol kaptam tőle egy karkötőt, mellé sok medállal. Azt mondta, mindig, amikor egy újabb nagyobb élményt élek át, rakjak egy medált a karkötőmre. A nap zárásául fel is tettem rá az elsőt, mert nagyon jól éreztem magam. Tetszett, hogy a srác egy percig sem nyomult, olyanok voltunk, mint két idióta egy szürke világban. Néha eszembe jutott, hogy ehhez mit szólna Austin, de nyilván nem randik voltak, csak jól éreztem magam a távollétében és egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy megcsaljam. Amikor megjött New Yorkból nagy volt az öröm. Ki sem mozdultunk a  házból, mert kint nem lehettünk volna együtt a fotósok miatt. A kertben lévő kis kosárpályán megtanította a kosárlabda trükkjeit, persze nagy csókcsaták kellős közepette. Amikor hívták kinyomta, még akkor is ha fontos ember volt az. Elmondhatatlanul hiányzott. Jó szorosan megölelgettem, szagoltam az illatát és puszilgattam a nyakát. Végül már egyikünk sem bírta tovább és felmentünk a szobájába. A többit már nem részletezem. Másnap el kellett mennie egy díjátadóra. Erre már én is vele mentem. Azt mondta, már úgyis mindegy, mert a sajtó már úgy is ismer, de azért óvatosan. Amikor megérkeztünk Austin sminkesei és fodrászai vettek a kezükbe. A stylelist egy gyönyörű baba kék ruhát adott rám. Amikor tükörbe néztem nem ismertem magamra. Austin büszkén nézett rám és ölelt át hátulról. Elindultunk. Amikor megérkeztünk a helyszínre rengeteg híres embert láttam meg. Austin egy ideig velem jött, majd amikor ő is meglátta ismerőseit odament hozzájuk. Elveszettnek éreztem magam. Hiszen nem ismertem ott senkit. Leültem egy asztalhoz, majd pár percen belül megszólított valaki.
- Bonjour. - mondta, erről rögtön felismertem. Leült mellém.
- Helló. - köszöntem kicsit szomorkásan.
- Mi baj van? Jól kicsicsáztak. Bocsáss meg így is gyönyörű vagy, de én a természetesség mellett állok.
- Hát csak nem ismerek itt senkit. Austin szó nélkül elment.
- Gyere! Körbevezetlek. Bár még nincs sok ismerősöm, annyi legalábbis biztos nincs, mint Mahone-nak.
Felálltunk és végigjártuk a termet. Akiknek bemutatott, mind nagyon kedves emberek voltak. Kellemesen lehetett velük beszélgetni. Néha a szememmel Austin kezdtem kutatni, de egy idő után feladtam, mert nem találtam sehol. Az egyik társaságban egy kedves öreg úr félrehívott.
- Láttalak téged az újságokban. Brath vagyok. Nagyon örvendek. - kedzett bele.
- Szint úgy. - mosolyogtam.
- Nem tudom hallottál-e már rólam, de számos nevezetes filmet rendeztem már és most készül egy újabb. Van egy alap történetünk és ez egy újabb love story lenne. Amikor megláttalak titeket Austinnal az újságban, azt mondtam, hogy igen, ők kellenek. Aztán láttalak Elyarrel és ti is megfogtatok. Még vacilálok a két srác között, de kérdezd meg mind a kettőt és majd jelezz vissza. - magyarázta.
Én végig csak bólogattam. Lenyűgözött az ötlet. Szóltam Elyarnek, hogy megkeresem Austint és el is indultam. Pár perc bolyongás után rá is találtam. Éppen tartott valahova és láttam, hogy a fotósok is felé tartanak. Odasiettem hozzá.
- Austin óriási hírem van.
- Most nem érek rá.
- De gyors leszek. Kíváncsi vagyok.... - kezdtem bele.
- Kicsim most nem érek rá, értsd meg. - vágott a szavamba és emelte fel a hangját.
Én értetlenül és csalódottan néztem a szemébe. Nem is csinált semmit. Senki nem volt mellette, akivel beszélgetett. Egyedül állt és nem ért rá. Neki is leesett, hogy megbántott és bocsánatkérően nézett rám, de nem szólt egy szót sem. Inkább, mondta volna a szemembe, hogy minek jöttem el, mert csak feltartom. Ha elmondtam volna a lehetőséget, biztosan örült volna neki, de így járt. Nagyon mérges voltam rá. Nem mutatott be senkinek. Másfél óra után először mentem oda és lekoptat. A hátam mögött állt Elyar. Látta az egészet. Hátráltam hozzá. Austin végig nézett, hogy képes vagyok-e elmenni Elyarrel. Szívem szerint bemutattam volna neki, de nyilván nem tettem meg. Megrántottam a vállam és elmentem. Nem érdekelt mennyire fáj neki vagy, hogy mit érez. Ki voltam rá, de azt a tekintetet, amivel akkor nézett nem kívánom senkinek, hogy lássa.

Csalódott és összetört. Mikor elmentem már hiányzott. Dühös voltam és szerelmes egyben, mert valahogy minden vitánknál újra beleszeretek, mert talán akkor gondolok bele, hogy elveszíthetem. Sajnos a düh most erősebb volt. Elvonultunk a terem másik felébe. Végül a nagy lehetőséget Elyarrel osztottam meg.
- De téged nem zavar? - kérdezte.
- Mi? - húztam fel a szemöldököm.
- Hogy el kell velem játszanod egy szerelmes történetet.
A kérdésről elterelte a figyelmemet valami, aminek a végére kíváncsi voltam. Austin és Camila nem messze álltak meg tőlünk kamerák és fotósok kereszttüzében. Halgattam mit nyilatkoznak. Bíztam Austinban. A viták ellenére egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy félrelépne. Camila is gyönyörű volt szokásához híven. Austin átkarolta és úgy adtak interjút. Még mosolyogtam is, mert beláttam, hogy tényleg álompár, de a mosoly lefagyott az arcomról amikor, amikor érdekes kérdést tett fel a riporter.
- ,, A sajtó és a rajongók rólatok beszélnek, kettőtökről. Már új nevetek is van, Camstin. Mit szóltok ehhez? A rajongók reménykedhetnek abban, hogy a jövőben lesz köztetek valami?" .
Ezerrel kezdett el kalapálni a szívem és majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy mit válaszol.
- Egyenlőre nagyon jó barátok vagyunk, de a jövőt mi sem sejthetjük. - válaszolta és nyomott egy puszit Camila arcára.
Leesett az állam. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Megráztam a fejem hátha csak képzelődtem, de nem.
- Becca figyelsz? - kérdezte Elyar.
- Tessék? Bocsáss meg. - fordítottam vissza a fejem, de a szemem sarkából még mindig Austint figyeltem, aki engem keresett a szemével és sajnos meg is talált.
- Nem zavar, hogy szerelmes történetet kell eljátszanod velem? - kérdezte meg újra.
Itt az alkalom - gondoltam és óriási hibát követtem el, ami akkor még tökéletes tervnek tűnt.
- Bolond. - mosolyodtam el, közelebb hajoltam és megcsókoltam - Látod? Menni fog.
A szemem sarkából láttam, ahogy Austin a kijárat felé veszi az utat. Egy idő után leesett, hogy mit is csináltam. Nem gondoltam át. Féltékennyé akartam tenni és dühömben nem éreztem, hogy átléptem a határt. Elyar megfogta a csuklómat és behúzott a mosdóba.
- Te mi a francot csinálsz? - kérdezte értetlenül - Ezzel nem féltékennyé teszed, hanem elveszíted. Nagyot hibáztál.
- Tessék? Te tudtad, hogy...
- Hogy együtt vagytok Austinnal? Vak aki nem veszi észre és vak vagyok én is ha ne láttam volna eddig, hogy mire megy ki a játék. Elterelő hadművelet voltam rólatok. - magyarázott.
- Bocsáss meg. Az elején még így volt, de utána nagyon megkedveltelek. - magyarázkodtam
- Tudom, mert a mosolyod igazi volt. - nézett a szemembe.
Szemeztünk, majd az arcunk egyre közeledett és össze ért a szánk. A falhoz szorított és úgy csókoltuk egymást. A hajamba túrt. Isteni volt, de elhúztam a fejem.
- Nem tudom megtenni. - hajtottam sírva a vállára a fejem.
- Elviszlek hozzá. - ölelt át.
Nem akart belevinni a rosszba, csak megakarta mutatni, hogyha akarnám sem tudnám megcsalni Austint. Beszálltunk a kocsijába és siettünk. Megköszöntem neki mindent és kiszálltam az ajtóhoz siettem. Benyitottam és Austin ott állt éppen pakolta ki a cuccaimat a kanapéra egy nagy táskába.
- Mit csinálsz? - kérdeztem megrémülve.
- Menj el. - mondta.
- És mégis hova menjek? - próbáltam mondani, de a sírástól nehezen sikerült.
- Elyar-höz, akivel megcsaltál.
- Szeretlek Aus, az életemnél is jobban és soha nem tudnálak megcsalni téged.
- Ne hazudj! Láttam. - kiabált rám és csuklott el a hangja, majd a kezembe adta a táskát.
- Austin kérlek!!! - könyörögtem.
- Menj el! - fakadt sírva, majd becsukta előttem az ajtót.
Nem tudtam feldolgozni. Elyar autója még ott állt. Mintha tudta volna mi fog történni. Oda vonszoltam magam és visszaszálltam.
- Nálad aludhatok ma éjszaka? - nyögtem ki.
- Sajnálom. - nézett rám.
Zokogva az ölébe borultam.
- Minden rendben lesz. Ígérem. - próbált vigasztalni és simogatta a hajamat. 
Levegőt venni alig tudtam. Tudtam, hogy elhibáztam és csak én tehetek az egészről. Rohadtul fájt és a gondolat, hogy elveszítettem megölt. Ha akkor nincs velem senki, nincs aki mellettem legyen vagy megvigasztaljon, akkor bele sem szeretnék gondolni mi történt volna velem.