Megálltam a közeli utcasarkon. Nem kellett sokat várnom. Alex perceken belül megjelent. Gyors léptekkel jött hozzám oda és szorosan átölelt, bár még nem is tudta mi történt. Gyorsan vert a szívem és, ha akartam volna sem tudtam volna lenyugodni. Nem értettem. Nem értettem, miért csinálta. Nem értettem, hogy most tényleg velem van-e a baj, hogy tényleg én hibáztam-e és, hogy tényleg én vagyok-e a szar. Ez volt az első veszekedésünk és nem tudtam, hogyan kéne reagálnom.
- Itt parkoltam nem messze. Gondolom nem itt akarod megbeszélni. - mondta nyugodtan és gondoskodóan.
- Okés.
- Mi a téma?
- Összevesztünk........Austinnal. - válaszoltam szomorúan, de egy kicsit dühösen.
Nem is kérdezett többet. Beszálltunk a fekete Mercijébe. Bevallom kicsit még féltem, mert nemrég szerzett jogosítványt, de nagyon ügyesen vezetett. Általában mindig hallgattunk valami zenét, de most nem kapcsolt be. Aranyos volt. Mindenről megkérdezett és azt nézte, mi nekem a jó. Nem beszéltünk sokat. Beugrottunk a StarBucks-ba, ahol ő gyorsan vett egy kávét. Siettünk. Hamar a lakására értünk. Ahogy kinyitotta az ajtót és bementünk, ledobtam a táskámat és ledőltem a nagy, terebélyes ágyára. Mellém ült és beszélni kezdtünk.
Nem kérdezett. Megvárta amíg elkezdem.
- Kiakadt a semmin. - kezdtem. Ő még mindig nem szólalt meg. - Miközben vártam rá, beszélgetni kezdtem egy sráccal. Elyar Fox-al.
- Rosszul kezdődik. - vágta rá.
- Miért kezdődne rosszul? Szóba álltam valakivel. - emeltem fel a hangomat.
- Nyugi. Majd megérted. Folytasd. - nyugtatott meg.
- Kedves volt. Jól elbeszélgettünk, amíg vártam és felajánlotta, hogy csinálhatnánk egy közös számot. Azért, hogy ezt megtudjuk beszélni, megadtam neki a számom. Egy órával később Aus kiment kávézni és találkoztak. Állítólag Elyar el volt varázsolva és azt mondta, hogy én is flörtöltem vele, pedig én csak kedves voltam és nem akartam rosszat. - magyarázkodni kezdtem.
- Hiszek neked. Ne magyarázkodj. Nem mondtad, hogy van valakid? - húzta fel a szemöldökét.
- Megkérdezte, de nem mondhattam el, mert ez titok. Azt mondtam van egy barát, aki mindennél többet ér és rá számíthatok.
- És erre Austin?
- Nyilván felkapta a vizet. Nem értem miért csinálta. Megmondtam neki, hogy ne higgyen el egy szót sem és elmeséltem neki mindent. Őszinte voltam és nem hibáztam, de kiabált velem és én visszavágtam. - meséltem.
Alex nagyot sóhajtott.
- Gondold végig úgy, hogy fiúból van. Én kimegyek csinálok egy teát. Hány cukor? - állt föl az ágyról.
- Három. - vágtam rá szomorúan.
Gondolkodni kezdtem. Először megint dúlt bennem az idegesség. Aztán megpróbáltam végiggondolni, hogy mi lenne akkor, ha ugyan ez történt volna, csak fordítva. Hiszen erről szól a sok idézetes oldal, a sok tanács. Hihetetlen, hogy az emberek még mindig nem tanultak meg kilábalni ilyen problémákból. Elképzeltem, ahogy találkozom egy lánnyal, akire belátom, hogy nagyon szép. Álmodozik. El van varázsolva és aztán kiderül, hogy az egésznek az oka Austin. Ahogy elmerültem ezekben a gondolatokban idegesebb lettem, de már nem a haragtól. Megölt a féltékenység. Ezután azon merengtem el, hogy miért is vagyok féltékeny pontosan, hiszen okom az nem volt rá és hirtelen rájöttem. Csak végig kellett gondolnom. Austin valójában nem rám volt mérges. Azért volt ideges, mert valahol fájt neki. Fájt neki, annak az érzése, hogy elveszíthet. Már csak arra gondoltam, ez milyen aranyos tőle. Ő csak féltett. Már nem tudtam rá haragudni. Gyorsan a telefonomhoz nyúltam és a gyors hívóról tárcsáztam a számát. Kicsöngött, de nem vette fel. Többször is megpróbáltam, de nem jártam sikerrel. Mi van ha nem bocsájt meg ilyen könnyen? Oda-vissza
mászkáltam a szobában gondolkozás közben, amikor Alex megérkezett a teákkal.
- Leesett - kiabáltam rá - megértettem.
- Tudtam, hogy csak magadra kell hagyjalak a gondolataiddal. - mosolyogta.
- Most mit tegyek? Nem veszi fel a telefont. - mondtam kétségbeesetten.
- Hát menj el hozzá. - próbált tanácsot adni.
- Fogalmam sincs hol van. - vágtam rá.
- Gondolkodj el, hogy te hová mennél ilyenkor a helyében.
- Ez jó. - zártam le és a cuccomért siettem.
Rendbe raktam kissé elmosódott sminkemet. Jól megölelgettem Alexet, hogy segített és megköszöntem, hogy rá mindig számíthatok. Annyira aranyos volt. Közben végig azon járt az agyam, hogyan engesztelhetném ki Aust. Megittam a teámat mielőtt még kihűlt. Az ajtóhoz siettem, majd a kulcsért nyúltam és kinyitottam az ajtót. Azonban kilépni már esélyem sem volt. Az ajtót elállta egy magas, észbontóan jóképű, könnyes szemű srác. Elállt a lélegzetem. Egy pillanatra mind a ketten lefagytunk. Egyikünk sem számított a másikra. Austin hirtelen magához húzott és magához szorított.
- Bocsáss meg. Soha többet nem csinálok ilyet. Nagyon sajnálom. - suttogta a fülembe.
- Nem én sajnálom. Meg kellett volna nyugtassalak, nem pedig még jobban felidegesíteni. - öleltem szorosan.
- Ne butáskodj - fogta meg a fejem - Te vagy a legnagyobb kincs az életemben. Mindennél fontosabb vagy.
- És ezt nem teheti tönkre egy Elyar Fox. Chh. - vágtam rá mosolyogva.
Megcsókolt és megnyugodtam. Hirtelen minden súly, ami eddig rajtam volt eltűnt. Ezt a csodás pillanatot egy telefon csörrenés szakította meg. Austiné volt. Hivatalos lehetett, mert olyan hangnemben beszélt.
- Sietnünk kell. Megbeszélés. Állítólag kettőnkkel kapcsolatos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése