15.RÉSZ: Váratlan küldemény

Aznap nagyon adtam magamra. Én sem tudtam pontosan miért. Nem volt se ünnep, nem szándékoztam tetszeni senkinek, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy megtehetem. Behullámosítottam barna egyenes hajamat, húztam egy szolíd tusvonalat, még pirosítót is raktam fel. Sosem alapozóztam magam, mert nem volt rá szükségem. Egy lezser, halvány rózsaszín, batikolt mintás felsőt vettem fel rövidnadrággal. Gyöngyházszínű körömlakkal festettem ki a körmömet és kétujjas kereszt gyűrűt húztam fel. Aznap gyönyörű idő volt. Az a tipikus kora nyári, amikor folyamatosan csicseregnek a madarak, nem fúj a szél és az idő is pont jó. Ilyen idővel még a sulit is élvezi az ember. Reggel felmentem Twitterre. Még este, válaszként Austin coverjére, elküldtem neki a Summer Paradise számot, mert az volt a mi dalunk. Látta, de nem válaszolt. Nem értettem, de nem is akartam megérteni. Aznap minden dolgozatom jól sikerült és sok emberrel ismerkedtem meg, akiket eddig is megakartam csak nem volt rá lehetőségem. Beni folyton a nyomomban járt és hülyéskedtünk. Telerajzoltam a kezét tollal. Rajzoltam rá csillámpónit, Justin Bieber feliratot és mindent ami ciki lehet egy srácnak. Persze következő szünetre le is mosta. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Látszott, hogy jóvá akarta tenni, azt amit akkor tett, mikor kimentem Amerikába és azok után, hogy megosztotta azt a smárolós képet az Instagramon, már mindenki párként tekintett ránk. Minket nem érdekelt. Mind a ketten tudtuk, hogy több az mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Amerikai hetem óta sok mindent máshogy néztem és már nem fájt......annyira. Lezártam a témát kivéve azt, hogy aznap el kellett mennem a Hősök terére Alex kedvéért. Beni megígérte, hogy elkísér. Suli után buszra is pattantunk. Amikor bementünk a belvárosba, mindig olyanok voltunk, mint a turisták. Főleg nyáron. Ezer képet készítettünk és fura, kitalált nyelven kérdezősködtünk a hazaiaktól. Hamar elment az a másfél óra amíg odaértünk. Alex délután 4-et mondott. Mi már háromnegyedre ott voltunk, ledobtuk a cuccainkat és napoztunk, miközben beszélgettünk. Percenként néztem az órámra, mert elpazarolt időnek éreztem azt, amit valamilyen Austinnal kapcsolatos dologgal töltök, mert mikor azt tettem, mindig feltörtek az emlékek és nem volt kellemes. Pontban 4 óra volt. Kíváncsian vártam, néztem körbe, de semmi. Igazából elképzelésem sem volt, mit keresek. Hirtelen rájöttem, mekkora hülye vagyok, hogy várok valamire, amihez semmi kedvem. Végülis, amit ígértem betartottam. Elmentem, ott voltam. Fel is álltunk, összeszedtük a cuccunkat és elindultunk. Kicsit ideges voltam, de lehet, hogy azért, mert kíváncsi voltam, miért is kellett odamennem. Beni folyamatosan beszélt hozzám. Éppen mesélt valamit, de én nem figyelte, mert elmerültem a gondolataimban. Valaki hirtelen megszólalt a hátunk mögül.
- Hey girl! - kiabálta. Én hátrafordultam és egy pillanatra megáll a szívem. Nem hittem a szememnek, ami egyre jobban elhomályosult és ez volt az, amire egyáltalán nem számítottam. Austin ott állt előttem körülbelül 6méter távolságra. Piros Supra cípőt, csőnadrágot és egy fekete trikót viselt. Az arcára félelem és reménység ült ki. Az én agyamban pedig az ördög és az angyal veszekedtek. Odafussak és ugorjak a nyakába? Dehogy, hiszen megbántott és ne legyek ilyen könnyen visszaszerezhető. De szeretem őt. Abban a pillanatban, ahogy ezt a szót kimondtam a fejemben elindultam. Odafutottam hozzá és szorosan átöleltem. Átölelni újra, érezni az illatát és tudni, hogy újra ott van veled.....áhh...leírhatatlan érzés. Az amikor zokogsz, mert egyszerűen nem hiszed el. Mintha álmodnál és mégis igaz. Ő is szorít, erősen szorít, úgy, hogy érzed, sosem akar többé elengedni. Sosem felejtem el azt a pillanatot.
- Hiányoztál. - súgta a fülembe - Nagyon.
Még mindig ölelkeztünk és én nem válaszoltam, talán a sírástól nem is tudtam volna, csak nevettem. Befejeztük az ölelkezést és mélyen a szemembe nézett.
- Bocsáss meg nekem. Senkinek nem kívánom ezt az elmúlt hetet, amit ketten éltünk át. Soha nem okoznék neked fájdalmat és nem is ez volt a szándékom. Egyszerűen megijedtem és úgy éreztem így jobb lesz neked. Azért jöttem, hogy elmondjam, te lettél a mindenem és soha többet nem fogom hagyni, hogy elmenj és az minden vágyam, hogy boldoggá tegyelek és bocsáss meg. - az utolsó szavaknál már megremegett a hangja és bekönnyezett.
- Kis hülye. Hogy lehet téged ennyire szeretni? Ez kikészít, soha ne csinálj ilyet! - mondtam szipogás közben. Már ketten sírtunk. Ő csak szolídan, fiúsan, de sírt. Az utolsó szavamnál közelebb hajolt és megcsókolt. Olyan hevesen és gyengéden, mint még soha senki. Szorította a derekamat és forró ajkai nem akartak elengedni. Úgy éreztem, mintha egybeforrtunk volna. Mintha úgy, ketten lettünk volna egy egész. Tökéletes rá az egy pár kifejezés. Amikor két ember, az óriási világban egymásra talál és sosem engedik többé el egymást. Az hihetetlen érzés.
- De hogy oldjuk meg? Nem hiányozhatok többet a suliból és neked is alig van időd. - mondtam kételkedve.
- Én már mindent elterveztem - húzta ki magát elégedetten - Kiköltözöl hozzám. Néztem neked sulit, diákmunkát, bár arra mellettem nem lesz szükséged. - mosolygott.
- Látom nagyon elszánt vagy. Hogy tudnék erre nemet mondani? - mosolyogtam. Hátrafordultam és Benire néztem. Ott állt kétségbeesetten. Tudtam, hogyha most elmegyek összetörik. Ez volt a legnagyobb dolog amitől félt és óvni próbált. Visszafutottam hozzá.
- Beni - szólaltam meg, de ő közbe vágott.
- Ne mondj semmit. Így, hogy látom.....tudom, hogy ezt akarod és így vagy boldog és, hogy ő megadja neked amire szükséged van. Nem kell mondanod semmit.
- Rohadtul fogsz hiányozni. Ígérd meg nekem, hogy jól leszel, nem zuhansz össze. A lányok majd segítenek és mindent folytatsz tovább és a jövődre koncentrálsz. Cserébe én megígérem, hogy mindennap hívlak, beszélünk, írok, és jövök majd minden szünetben és azt csak együtt töltjük. Ígérd meg! - néztem a szemébe.
- Megígérem! Csak vigyázz magadra! - mondta, majd magához húzott és szorosan átölelt.