Már nincs sok hátra. Szinte számolom az órákat. Egy időzített bomba vagyok. A reptéren ültem, a családommal körülöttem. Azon filóztam, hogy mindent bepakoltam-e. Csodálkoztam, hogy minden befért. Az utolsó hétben minden családtagtól kértem zsebpénzt és elmentem bevásárolni. Bőkezűek voltak, mert volt aki többet adott, mint kértem, mert tudom, hogy nem hajt fel senkit a pénz, de hát isten tartsa szokásukat!:D Nem szokásom puccos helyeken vásárolni, de mivel ki akartam tűnni muszáj volt. Szerintem ugyanis egy turkálóban ugyan olyan darabokra lehet bukkanni, mint egy márkás üzletben. Első boltként a Bershka-t céloztam meg, majd jött a Tally és a Pull and Bear. Még jó, hogy barátnőkkel mentem, mert egyedül nem bírtam volna hazavinni a sok szatyrot. Kicsit rosszul éreztem magam, mert az emberek az alapján is ítélnek, hogy ki hol vásárol és nem akartam plázacicának tűnni. Kaptam egy új bőröndöt is, hogy mindenem beleférjen. Elég kevés dolgot hagytam otthon, szinte mindent elcsomagoltam. A család azt magyarázta, mit kell tennem ha leszálltam. Próbáltam memorizálni, de az izgalomtól elég nehezen ment. Egy férfit pillantottam meg a tömegben. Egy táblát tartott. Rázoomoltam a szememmel és a nevem volt ráírva. A tolmácsom volt az. Egy inas kinézetű embert választottam, mert úgy gondoltam az olyan filmbeli. Egy kedves ember, aki jó útra térít és tanácsokkal bombáz. Papám helyett papám. Legalábbis reméltem, hogy ilyen. Útközben úgyis lesz időm megismerni. Odarohantam hozzá és bemutatkoztam. Szimpatikus volt. Váltottak pár szót a családdal. Gondolom kifagatták, hogy nem pedofil-e. El lehetett kezdeni a beszállást. Elkezdtünk búcsúzkodni, addig a férfi, akit én Tomnak neveztem, mert a tolmácsot így rövidítettem le, megmutatta a jegyeket és papírokat a csinos légutaskísérő hölgynek. A nagy csókcsaták után megígértem, hogy mindennap hívni fogom őket és beszámolok mindenről és, hogy sok képet készítek. Azt mondták aludjam ki magam ha odaértem, mert az időeltolódás kikészítő és sokat napozzak, mert jól áll a barna. Igyekszem mindent megfogadni és betartani, bár nem tudom, hogy tudnék aludni, tudván, hogy Austinnal találkozom/vagyok. Reméltem nem jön valami hirtelen fordulat és zuhan le a gép vagy ilyesmi. Túl sok ilyen filmet néztem. A hosszú út felét végigaludtam, a másik felén pedig Tommal beszélgettem. Mondhatni megismertem és körülbelül olyan amilyennek elképzeltem. Jó emberismerő vagyok. Amint földetértünk és lenyílt a lépcső a gép oldalából, mindenki elindult. Amint forró napsugarak érték a testem, beleborzongtam a nyárba, szippantottam egyet Miami illatából és amint leléphettem volna végre a biztos talajra megálltam. Nem túlzottan érdekelt, hányan állnak mögöttem. Szemeim elhomályosultak és egy könnycsepp futott végig az arcomon.
- Minden rendben? - kérdezte Tom aggodalmaskodva.
- Persze - feleltem - csak ez volt az álmom és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy megcsináltam, itt vagyok és ki szeretném élvezni a pillanatot. - mondtam, majd letöröltem a könnycseppet az arcomról és továbbindultam. Nem tudtam, milyen belépőre számítsak Austintól. Hagytam sodródni magam és megnyugodtam, mert úgy éreztem innentől már minden rendben lesz, de mélyen tudtam a bonyodalmak csak most kezdődnek, mert egy hétre jöttem, de nem akarok majd hazajönni. Az volt az első, hogy Tommal csináltunk egy képet a MIA feliratnál, majd a poggyászainkért siettünk. Ő már utazott repülőn és tudta, mit hogyan kell csinálni és minden rendben is ment. Már csak annyi dolgunk volt, hogy várjunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése