- És style east-ok fognak öltöztetni? - kérdeztem tőle kétségbeesetten.
- Dehogy. Bármi lehet rajtad, hiszen te is egy rajongó vagy. Nem kell úgy csinálnod mint egy sztár. - nyugtatgatott.
- Igen, de a ruhatáram nagyon tré. Lehetne, hogy a koncert előtt veszünk nekem valami normális göncöt?
Itt már Tom is besegített, mert ennyire nem jó a szókincsem.
- Bolond vagy. Miért akarsz más lenni? Miért nem hiszed el, hogy így vagy jó? Itt vagy Miamiban velem. Nekem hinned kell. - mondta meggyőzően, majd a telefonjáról bekapcsolta Bruno Mars - Treasure c. számát, aminek a szövegének már többször utána néztem és nagyon jól tudtam és elkezdett rá hülyéskedve énekelni. Mellesleg a szöveg:
Fordítsd rám minden figyelmed
El kell mondanom rólad valamit
Gyönyörű vagy, hibátlan, s szexi
Mégis úgy járkálsz itt
Mint aki nem érzi jól magát a bőrében
Tudom, fogalmad sincs róla, milyen jó nő vagy
De majd én bebizonyítom neked, ha végre az enyém leszel
Igazi kincs vagy
Az én fénylő csillagom
Aki minden álmom valóra váltja
Csak hagyd, hogy kincsként őrizzelek
Hagyd, hogy kincsként őrizzelek
Szépségem, hol marad a mosoly?
Egy ilyen lánynak, mint te sosem szabadna szomorkodnia
Csak téged látlak álmaimban
Nem mondanám, ha nem lenne igaz
Hát eltudjátok képzelni, mennyire szakadtunk a röhögéstől. Tom gyorsan előkapta a videó kameráját és levideózta az egészet.
- Álj! Álj! - próbáltam mondani, de a görcstől olyan lehettem mint egy fóka. Gyorsan Austin telefonjához nyúltam, hogy kikapcsoljam, de észrevett, gyorsan odanyúlt és elkezdett csikizni, nehogy ki tudjam kapcsolni. Sikerrel járt. Visszavonulót kiáltottam, letöröltem az örömkönnyeimet és vettem egy mély levegőt. Azután, már eszembe sem jutott, hogy nem felelek meg. Nem volt bizonyítási vágyam. Elengedtem és jól éreztem magam.
Austinnal rengeteget hülyültünk, ameddig a stadionba értünk. Az volt a harmadik napom náluk és egyre jobb volt a kapcsolatunk. Már nem az volt a célom, hogy belém szeressen. Olyan jól éreztem magam, hogy eszembe sem jutott olyanokon gondolkodni, hogy mit szeretnék. A jelennek éltem. Ha bármit nem értettem vagy segítség kellett, azt bármikor megbeszélhettem Alexel, de Tommal is. Sokat figyeltem Michelet, hogy milyen jó anyuka és milyen fiatalos, jó fej. Sokat nevetett rajtunk aznap, de sokat is kellett ránk szólni. Ketten ültünk a hátsóülésen. Rugdostuk és csapkodtuk egymást. Általában én nyertem de szerintem hagyta magát. Tom az anyósülésről kamerázott minket, mi pedig idétlenkedtünk a kamerába.
Ezek jutottak hirtelen eszembe és nem bírtam ki hogy ne mosolyogjak. El is bambultam. Akkor tértem magamhoz, mikor meghallottam, hogy egy szervező a nevemet szajkózza és felém közeledik.
- Te következel. - mondta, majd a színpad mellé vezetett.
Austin élőben is ugyan olyan jól énekelt és lenyűgözött. Mindig is az volt az álmom, hogy eljussak egy koncertjére. Az eszembe sem jutott, hogy netán felhív a színpadra vagy a Backstage-ben ülhetek. Egyre gyorsabban vert a szívem és remegtem is. Arra koncentráltam, nehogy elsírjam majd a sminkem. Rövid beszédet mondott.
,,Most egy olyan dal következik, amire mindig felhívunk egy rajongót a színpadra. Ez esetben is így lesz, de most egy olyan rajongót szeretnék felhívni a színpadra, aki az elmúlt napokban nagyon a szívemhez nőtt. Nagy tapsot kérek Beccának!"
Nagyon meghatott a szöveg és hirtelen rájöttem, hogy valószínűleg ez az a rész, amikor fel kell mennem a színpadra. Megigazítottam a ruhámat. Egy korallrózsaszín lenge nyári ruha volt rajtam, ami kb. combaljig ért, a csípőmnél össze volt húzva és kiemelte a mellbőségemet. Lapos nyári cipellőt vettem fel hozzá és kiengedtem a hajamat. Felsiettem a színpadra. A tömeg őrjöngött, nekem pedig fülig ért a szám.
- Minden rendben? - súgta a fülembe Austin, amint megfogta a kezem, hogy a helyemre vezessen - Ne izgulj! Élvezd!
- Ne vidd túlzásba! - szóltam neki.
Elkezdődött a zene és elkezdte nekem énekelni a When you look me in the eyes c. dalt. Először a hátam mögé lopakodott és hátulról karolt át, a fülembe énekelt. Majd megfogta a két kezem és akár csak a Titanic-ban, felemelte azokat. Mellém lépett, bepörgetett, majd vissza, aztán felém fordult, megfogta a csípőmet, én pedig a nyakába tettem a kezeimet. Mélyen a szemembe nézett és tényleg olyan volt, mintha nekem énekelne, mintha a szöveg nekem szólna. Leültetett a székre és az arcomban égtelenkedő, rakoncátlan tincseket a fülem mögé tűrte. Nem bírtam tovább. Legördült az első könnycsepp az arcomon, ő pedig elmosolyodott. Én is mosoylogtam. Igyekeztem letörölni a könnycseppeket. Nem tudtam levenni a szemem Austinról, de néha a tömeget is figyeltem. Milyen csodálatos és felemelő érzés. A szám véget ért. Felálltam és Aussal egyszerre hajoltunk meg. Odalépett hozzám, letörölte a könnyeket az arcomról és puszit nyomott a homlokomra. Úgy éreztem, ennél soha nem leszek boldogabb. Életem legszebb percei voltak. Ahogy lementem a színpadról Alex már ott állt. Meglátta, hogy sírok. Nevetésben tört ki, odajött és átölelt.
- Köszönöm - nyögtem ki.
- Mégis mit? - kérdezte mosoylogva.
- Nélküled nem lehetnék itt és te mindig itt vagy.
- Hmm. Nincs mit. - mondta, de már nem mosolygott, csak ölelt. Jól megszorongatott.
Hirtelen olyan megnyugvást éreztem, amit egy kisgyerek szokott, amikor rosszat álmodik és anyukája megvigasztalja. Austin elköszönt a közönségétől, lejött a színpadról és odarohant hozzánk.
- Csoportos ölelés! - kiáltotta és durungan csatlakozott, mint egy hurrikán.
Elindultunk haza. A fiúkkal hátul nyomorogtunk. Én az ablaknak dőlve elaludtam. Nem akartam tudni utólag, hogy hány képet készítettek rólam, nyitott szájjal, ahogy csorog belőle a nyál. Már este nyolc óra fele járhatott az idő. Ahogy hazaértünk, mindenki lefürdött és már ment is aludni. Én már bebújtam a takaróm alá és a Disney Channel-t néztem. Nagyon élveztem, hogy az eredeti nyelven hallhatom. Kopogtak és Austin nyitott be. Leült az ágyam szélére.
- Disney-t nézel? - kérdezte, miközben a tv felé fordult.
- Én sosem növök fel. - vágtam rá büszkén.
- Tudom ez benned a különleges. - nevetett - Elköszönni jöttem. Hosszú napunk volt. Aludj jól! - felállt és az ajtó felé indult.
- Austin - szóltam utána - nem alszol itt? Tudom ciki, de félek a sötétben. - kérdeztem szégyenlősen.
- Komolyan? Még ha kifogás sem tudok erre nemet mondani. - válaszolta, majd bebújt mellém a takaró alá. Arrébb csúsztam, így a franciaágyon kényelmesen elfértünk. Nevetésben tört ki.
- Hogy sírtál. - mondta
- Nem vicces. Nem tudtam visszatartani. - vágtam rá és rácsaptam egyet a kockás hasára, hogy éreztessem, tényleg nem vicces.
- Jólvan naaa! Nagyon aranyos voltál. - mosolygott és nézett rám.
- Rám ne nézz így, mert ez a cuki pofa pillantás rám nem hat.
- Nem tudom miről beszélsz.- pedig nagyon is jól tudta - Moon dance! Nem lenne kedved több ideig maradni? - kérdezte félénken.
- De igen. Szívesen maradok még. - válaszoltam álmosan.
- Akkor jó. Jó éjt! - mondta, miközben átkarolt az egyik kezével. A mellhasán feküdtem és egy darabig még csöndben játszottunk a kezeink összekulcsolásával, amíg bele nem aludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése